HIRDETÉS

  • Megosztás:
  •  Tech RSS
  •  Elküldöm e-mailben
  •  Kinyomtatom
  • Utolsó frissítés: 12: 1 GMT +2, 2003. 5-.

szerk.
KÉRED, NEM KÉRED
Hamarosan az e-mailek fele spam


A kéretlen reklám-mailek küldözgetõi és a szolgáltatók közt élesedik a harc, mivel elõbbi önálló üzletággá kezd válni, nagy veszteségeket okozva a netes levelezõknek. Kis bevezetõ a spam-ellenes küzdelem mikéntjébe.


HIRDETÉS






Szakértők becslése szerint világszerte évi 9 milliárd dollárnyi veszteséget okoznak a kéretlen reklámlevelek, azaz spamek, hiszen sok helyen a felhasználó a letöltött adatmennyiségért, a postaláda méretért, a levelek lehívásával töltött telefonpercekért fizet. Emellett nagy mennyiségű spam akár komoly erőforrás-gondokat is okozhat, hiszen több tízezer levél tárolása vagy továbbítása eléggé jelentős feladat az internet-szolgáltatóknak.

Ez év júliusától várhatóan a ugyanannyi spamet fognak küldeni, mint normális e-mailt. 2002 nyarán az amerikai Technológia és Demokrácia Központ kutatói széleskörű felmérést végeztek annak kiderítésére, hogy honnan szerzik a spam-küldők a mailcímeket.

250 mail-címet hoztak létre, melyeket weboldalakon (többek között az eBay aukciós oldalon, az e-kereskedelemmel foglalkozó Amazonon) és különféle levelezőlistákon tettek közzé. Hat hónap múlva a kutatók 10 000 levelet kaptak, melyek közül csak 1600 volt normál e-mail. A spamek 97%-a olyan címekre érkezett, melyek weboldalakon tettek közzé – a kapott spamek száma a weboldal látogatottságától függött, melyen az e-mail cím szerepelt.




Az e-mail címek beszerzésének

leggyakoribb módja az, hogy az erre szakosodott cégek egy robotot (automata programot) ráállítanak a weblapokra, hogy azokon végigjárva minden ott publikus mailcímet tároljon el egy listában. Ezeket a címeket aztán spammereknek adják el, vagy egymás között cserélgetik. Az is gyakori, hogy levelezőlisták leveleiből vagy hírcsoportokból gyűjtik össze -- szintén automata programokkal -- a címeket. Ezt nagyon egyszerűen lehet megkerülni: úgy, hogy az e-mail cím helyett az ember annak fonetikus átírását adja meg: például a jani@hotmail.com helyett "jani kukac hotmail pont kom"-ot ír be – ezt a robotok nem ismerik fel.

Arról a trükkről szinte mindenki hallott, hogy egy weblapon "regisztrációhoz" elkérik a belépő e-mail címét, amit aztán szépen beillesztenek egy spam-listára. Végül pedig akadnak olyan spammelő vállalkozók, akik olyan programokat használnak, melyek minden lehetséges e-mailcímre küldenek egy-egy spamet, melyben az áll, hogy "Ha azt akarod hogy ne kapj több ilyen levelet, akkor válaszolj erre a címre, egy REMOVE szóval a fejlécben"! Ha válaszolsz, akkor a küldő megtudja hogy a cím aktív és el is fogja adni a "garantáltan működö címeket tartalmazó spam címlistákon".

Az egyik jellegzetes spamfajta olyan szolgáltatást ígér 25$-ért, ami kideríti az internetrõl bárki kedvese, gyerekei nevét, lakása árát, autója színét, iskoláit, munkahelyeit, a weblapokat, amiket néz, levelezõpartnerei nevét, címét stb. Vannak olyan spam-terjesztõ vállalkozások, melyek a felhasználók egy bizonyos körét célozzák éppen ilyen, a hálózaton nyert információk felhasználásával, vagy azt ajánlják, hogy bizonyos szempontok szerint válogatott elektronikus levélcímeket bocsátanak a spamküldõ rendelkezésére: például csak egyetemisták, csak orvosok vagy politikusok címgyûjteményét. Interneten egy címlista ára átlagban 135 dollár körül mozog (arról csak általános információkat találtunk, hogy pontosan milyen és mennyi mail-címet tartalmaz), egy spam-küldő program 39 dollár, egy címkereső robot pedig 98 dollár.


A reklamációk elkerülésére

sok spam végén olvasható olyan szöveg, miszerint "ez csak egy egyszeri levél, nem kell tiltakoznod, mert nem kapsz ilyet többet". Ez azt jelenti, hogy a címed már bekerült egy tízezer példányban osztogatott címlistába, s hogy az elkövetkezendő időben több tonna hasonlóra számíthatsz – csak a spammer szeretné elkerülni a reklamációt. Egyre divatosabb az is, hogy a levélben az olvasható, hogy "ez a levél az X. törvény Y. cikkelye alapján törvényes és jogszerű": a spammer feltételezi, hogy a címzett úgysem tudja ellenőrizni, milyen törvényről van szó és hátha nem jön rá, hogy átverik.

De tudni kell, hogy spameket engedélyező törvények (legalábbis eddig) nem léteznek, és hogy minden internetszolgáltató tiltja ügyfeleinek a spammelést, tehát igenis reklamálni érdemes a spammer szolgáltatójánál (ez romániai szolgáltatókra nem vonatkozik). Persze előfordulnak olyan -- a tisztességes szolgáltatók által jogosan megvetett – internet-szolgáltatók, akik az ügyfeleik címlistáját adják el jó pénzért.



A spam-ek feladócíme legtöbbször hamis --

ennek oka főként az, hogy nehezebb legyen megtalálni őket: ha a valódi címüket adnák meg, akkor rövid idő alatt lebuknának. A helyzet azonban nem reménytelen, mivel a levelek tartalmaznak egy úgynevezett "Received:" fejlécet (ezeket akkor látni, ha a levél összes fejléc-sorát megvizsgálja az ember: ehhez sok esetben be kell kapcsolni a levelezőben azt, hogy a rejtett fejléc-sorokat is mutassa meg), melyből megállapítható az út, amit a levél megtett és ha az nem is derül fény arra, hogy pontosan ki volt a feladó, megállapítható a spammer szolgáltatója, aki a levél küldésének időpontja alapján meg tudja találni az illetőt.

Ugyanakkor a spammerek legtöbbször nem saját gépeiket használják a levelek szétküldésére, hanem ugródeszkaként óvatlan rendszergazdák által karbantartott gépeket használnak, amelyeket még a spam-áradat korszaka elõtti idõknek megfelelõen konfiguráltak és nyílt levelezési átjáróként (open mail relay) hajlandók mûködni. Az ilyen nyílt relék ön- és közveszélyes eszközök: a spam-küldõk teljesen lebéníthatják a levelezõszervert, a környezõ hálózat mûködését és a szerveren keresztül más gépek és felhasználók ezreit bombázzák küldeményeikkel.

Más módszer a trójai vírushoz hasonló programot tartalmazó levelek küldése. A programok a Microsoft Outlook hibáit használják ki – az egyik első ilyen a Jeem volt: a spamhez egy e-mail motort csatoltak, mely – mikor a feladó ráklikkelt a csatolásra -- a fertőzött számítógépről küldte a spameket. Így ha valaki a spammelő után kutatott, csak az "ártatlan" számítógép IP-címét tudta meg.




A szolgáltatók tudják, hogy

azok a cégek, melyek spam-küldésre szakosodtak, szoftvereket használnak az ingyenes e-mail szolgáltatók felderítésére és a feliratkozásra. A nagyobb szolgáltatók (Hotmail, Yahoo) a Turing-teszt egy alkalmazását, a CAPTCHAS-t (Completely Automated Public Turing tests to tell Computers and Humans Apart) alkalmazzák feliratkozáskor, megnehezítve a szoftverek dolgát.

A teszt abból áll, hogy feliratkozáskor egy torzított betű- és számkód jelenik meg, amit a feliratkozónak el kell olvasnia, majd be kell írnia egy ablakba – azonban már vannak olyan szoftverek, melyek ha lassan is, de le tudják olvasni a kódot. Egy más megoldás ennek megkerülésére az, hogy a szoftver csak a teszt megjelenéséig végzi a feliratkozást, ezután emberek fejezik be. Habár a rendszer távolról sem tökéletes, bevezetése óta a feliratkozások száma 20%-kal mérséklődött.

A Microsoft már márciusban bevezetett egy korlátozást a Hotmailről küldött spamek kiirtására: ennek értelmében egy hotmailes címről összesen 100 darab e-mail küldhető naponta. A védelem hathatós (hiszen egy átlagos felhasználó 10-20 e-mailnél többet úgysem küld). Ugyancsak jó hír az, hogy hamarosan lehetővé válik az MSN 8 és a Hotmail szolgáltatást igénybe vevők számára, hogy kiszűrhessék azon e-maileket, melyekben képek találhatók.

A spammerek ugyanis szinte mindig beillesztenek egy vagy több képet magába az e-mailbe (nem csatolmányként), így ezen levelek kiszűrésével nagyban csökkenthető a postaládákat terhelő spam mennyisége. Az átlagos felhasználó különböző szűrőkkel próbálkozik – a nagy szolgáltatók, mint például a Yahoo megbízható filtereket működtetnek.

Az alternatív e-mail cím is jó ötlet – akárhányszor meg kell adni valamihez a címünk, a "szemetes" címet adja meg az ember. Ha az internet-kapcsolat gyenge, és van rá lehetőség, át lehet állítani a levelezőt IMAP-protokollra: így csak a levelek listája töltődik le, majd lehet válogatni, hogy mire van szükség, mire nem (a spamek hatalmas csatolásait így nem kell letölteni). A módszer hátránya viszont az, hogy a levelek a szerveren tárolódnak, és a rendszergazda nem mindig szereti, ha mindenkinek 100 megás postaládája van, ezért nem szívesen állítják át mailszerverüket erre a standardra.


Internetes vásárláskor


általánosan elfogadott gyakorlat, hogy e-számlát kapjon a kliens akkor is, ha ezt nem kérte explicit módon. Azonban felmerül az a jogi kérdés, hogy ha valaki egy üzletben vásárolt, és az üzlet úgy dönt, hogy a továbbiakban elektronikus úton kommunikál kliensével, spam-nek minősül egy erre vonatkozó engedélykérő e-mail?

A romániai e-kereskedelmet szabályozó 365/2002-es törvény szerint az e-mailen történő kereskedelmi reklám kizárólag a címzett kifejezett beleegyezésével történhet, ezenkívül egy ilyen levél megírásakor bizonyos formai követelményeknek kell eleget tenni (például az, hogy világosan kiderüljön reklám mivolta, a küldő neve világosan legyen feltüntetve és ne legyen félrevezető).

A szolgáltatók felelnek az általuk közölt információért, azonban nem vonhatók felelősségre a rajtuk keresztül közölt, tárolt vagy linkelt információért. Ennek megfelelően a csíkszeredai Nextra internet-szolgáltató egyáltalán nem avatkozik bele a rajtuk keresztülfolyó információáramlásba (így a spameket sem szűrik), még reklamációkor sem – közölte lapunk kérdésére a cég vezérigazgatója, Elekes Sándor.


  • Megosztás:




HIRDETÉS










SZAVAZÓGÉP

Mit gondolsz a romániai járványhelyzetről?

Erre nincs egyszerű válaszom. 35
Rohanunk egy újabb karantén felé. 48
A többség nem tartja be a szabályokat, ezért jutottunk ide. 619
Egyszer így is, úgy is túl kell esnünk valahogy rajta. 52
Egyértelmű: több teszt, több eset. 76
Drasztikusan meg fog nőni a napi esetszám, ha nem szigorítanak. 78
A hatóságoknak lokálisan kellene fellépniük a gócpontokban. 384
Nem hiszek a járványban. 118
Nem hiszek a vírusban. 20
Fogalmam sincs. 17

KORÁBBI SZAVAZÓGÉPEK

Társadalmi beágyazottság nélkül kezdett erdélyi terjeszkedésbe a Jobbik
Nna, remélem, Parászka. Boróka is elolvassa a cikket. (...)
Sekszpír Vilmos, 2013 május 8 15:48

Hogy élünk a magyarországi magyarokhoz képest?
Romániában 2008-ban olyan torzulások voltak a bérezésben és a foglalkoztatottságban ami (...)
Korodi Szabolcs, 2013 május 3 07:58

Plan B: hogyan kerül egy kolozsvári galéria a világ legjobbjai közé?
@anti-művész: orulok, hogy valaszoltal, mert igy kifejtetted kicsit jobban, es tenyleg ervenyes (...)
nihil, 2013 április 26 10:33

Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás
Ha van külföldi beruházó, akkor az a baja székelynek. Ha nincs, akkor meg az. Az Isten se tud ezeken (...)
figyelő, 2013 április 26 10:25

Leszavazta a Maros Megyei Névadó Bizottság a Bernády Gyögy iskolanevet
@Covaci Dejoke: Nincs mit köszöngess! Tudomásul kell venni, hogy többen vannak. Vagy még (...)
figyelő, 2013 április 26 10:12

Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás
Amiről nem beszéltek, hogy Olosz Gergely RMDSZ-es politikustól vették a gyár területét, és még (...)
Ferike, 2013 április 26 09:49


Array ( [0] => Array ( [Knev] => Sekszpír Vilmos [Kdatum] => 2013 május 8 15:48 [Kszoveg] => Nna, remélem, Parászka. Boróka is elolvassa a cikket. [Kcikk] => 20224 [Klink] => https://itthon.transindex.ro/?cikk=20224#kommentek [Ccim] => Társadalmi beágyazottság nélkül kezdett erdélyi terjeszkedésbe a Jobbik [datum] => 2013-05-08 15:48:26 ) [1] => Array ( [Knev] => Korodi Szabolcs [Kdatum] => 2013 május 3 07:58 [Kszoveg] => Romániában 2008-ban olyan torzulások voltak a bérezésben és a foglalkoztatottságban ami megkérdőjelezi a tanulmány egyes megállapításainak kivetítését napjainkra. Igy kezeljük az 5 évvel ezelőtti tények rögzítéseként. Ma számunkra kevésbé előnyös a helyzet. [Kcikk] => 20204 [Klink] => https://itthon.transindex.ro/?cikk=20204#kommentek [Ccim] => Hogy élünk a magyarországi magyarokhoz képest? [datum] => 2013-05-03 07:58:05 ) [2] => Array ( [Knev] => nihil [Kdatum] => 2013 április 26 10:33 [Kszoveg] => @anti-művész: orulok, hogy valaszoltal, mert igy kifejtetted kicsit jobban, es tenyleg ervenyes erveid vannak. teljesen egyetertek azzal, hogy a muveszet semmilyen aga nem szabadna teljesen magaba fodrulo legyen. en csak azt mondtam, hogy ha egy festm,eny/mualkotas nem ertheto, akkora hatterel van a baj. es ahogy vannak konyvek amelyek melyek, de laikusok szamara is elvezhetoek, ugy vannak hasonlo modern festmenyek is. peldaul Brad Kunkle-t napjaink Klintjenek tartjak, es szinte az osszes kepe laikusok szamara is elvezheto. masreszt erre kell szamitani. szoval az ember ne csodalkozzon, h alemegy egy krikettmecsre, ugy hogy nem ismeri a szabajokat, es nem elvezi. vannak kiallitasok, amire egyszeruen jobb el se menni. legalabbis szamomra :P [Kcikk] => 20151 [Klink] => https://multikult.transindex.ro/?cikk=20151#kommentek [Ccim] => Plan B: hogyan kerül egy kolozsvári galéria a világ legjobbjai közé? [datum] => 2013-04-26 10:33:58 ) [3] => Array ( [Knev] => figyelő [Kdatum] => 2013 április 26 10:25 [Kszoveg] => Ha van külföldi beruházó, akkor az a baja székelynek. Ha nincs, akkor meg az. Az Isten se tud ezeken eligazodni. "hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás" Marhanagy veszélyforrás lehet! Gondoljuk csak el: - mindent le fog papírozni, semmi nem fog feketén menni, - minden alkalmazottját be fogja jelenteni, - minden alkalmazottja után időben és napra készen be lesznek fizetve a tásadalombiztosítási járulékok, - és, ha még mindezek tetjébe egy kicsit európaibb fizetést fog adni az alkalmazottainak, az maga lesz a katasztrófák katasztrófája. [Kcikk] => 20163 [Klink] => https://itthon.transindex.ro/?cikk=20163#kommentek [Ccim] => Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás [datum] => 2013-04-26 10:25:42 ) [4] => Array ( [Knev] => figyelő [Kdatum] => 2013 április 26 10:12 [Kszoveg] => @Covaci Dejoke: Nincs mit köszöngess! Tudomásul kell venni, hogy többen vannak. Vagy még helyesebben: többségbe kerültek. De ha esetleg nem vagy hajlandó ezt tudomásul venni, úgyis mindegy. A tényeken az egy fikarcnyit se változtat. Nem "Markó, Borbély, Frunda, Kelemen Brassai stb." okolhatók mindezért, hanem a jómagyar természetünk. [Kcikk] => 32770 [Klink] => https://itthon.transindex.ro/?hir=32770#kommentek [Ccim] => Leszavazta a Maros Megyei Névadó Bizottság a Bernády Gyögy iskolanevet [datum] => 2013-04-26 10:12:53 ) [5] => Array ( [Knev] => Ferike [Kdatum] => 2013 április 26 09:49 [Kszoveg] => Amiről nem beszéltek, hogy Olosz Gergely RMDSZ-es politikustól vették a gyár területét, és még kíváncsi vagyok, hogy a többi háromszéki RMDSZ-es mivel van benne a bizniszben.Ez az egész eléggé nemzetárulás szagú dolog. [Kcikk] => 20163 [Klink] => https://itthon.transindex.ro/?cikk=20163#kommentek [Ccim] => Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás [datum] => 2013-04-26 09:49:50 ) [6] => Array ( [Knev] => Levente [Kdatum] => 2013 április 26 08:57 [Kszoveg] => Egyelőre több rossz, mint jó! Ezt kellene szem előtt tartani. Idézet a civilek által kiadott közleményből: Feltesszük a kérdést, hogy a Kovászna Megye Tanácsa kivel tart? A saját polgáraival vagy a beruházóval, mert egyelőre úgy néz ki, hogy az utóbbival, és nem azokkal, akiknek adóiból a fizetését kapja. [Kcikk] => 20163 [Klink] => https://itthon.transindex.ro/?cikk=20163#kommentek [Ccim] => Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás [datum] => 2013-04-26 08:57:04 ) [7] => Array ( [Knev] => greg [Kdatum] => 2013 április 26 07:42 [Kszoveg] => Hüj! Az anyját. Várom az EU szolgálatos aggodóit, mert, ha emlékezetem nem csal , akkor a nemrég elfogadott magyar alaptörvényben is ekképpen fogalmazták meg a házasság intézményét és mint olyan egyik pontja volt annak a hisztérikus támadási felületnek amellyel megpróbálták/megpróbálják Magyarország demokratikusan, törvényes választások nyomán hatalomra került párt kormányának lejáratását, ellehetetlenítését. [Kcikk] => 32771 [Klink] => https://itthon.transindex.ro/?hir=32771#kommentek [Ccim] => Raluca Turcan alaptörvénybe foglalná: a házasság nő és férfi közötti kapcsolat [datum] => 2013-04-26 07:42:18 ) [8] => Array ( [Knev] => karma [Kdatum] => 2013 április 25 22:22 [Kszoveg] => Minimum vitathatónak érzem az előadó minősítését, hogy az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul a magyarországiaknál. Elképzelem mit mondana Veres Valér ha májusban az áprilisi fizetésének a 68 százalékát vinné haza: Ebben a hónapban kicsivel kevesebbet kerestem. Ha tisztán a matematikánál maradunk, akkor egy átlagos erdélyi keresetnek a vásárlóértéke 32 százalékkal kevesebb keres mint egy magyaré. Ami szerintem nem kevés, sőt, tetemes. [Kcikk] => 32764 [Klink] => https://itthon.transindex.ro/?hir=32764#kommentek [Ccim] => Az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul a magyarországiaknál [datum] => 2013-04-25 22:22:11 ) [9] => Array ( [Knev] => kettős mérce [Kdatum] => 2013 április 25 22:10 [Kszoveg] => Nos egy újabb bizonyítéka annak,hogy nem egyforma mércével mérnek az uniós elvtársak.Nem szabad elfelejteni ,hogy az uniót is a bolsevik liberálisok alapították még annó ,hát jó irányban azóta sem változott. [Kcikk] => 19876 [Klink] => https://vilag.transindex.ro/?hir=19876#kommentek [Ccim] => ET-monitoring alá kerül Magyarország [datum] => 2013-04-25 22:10:56 ) [10] => Array ( [Knev] => Covaci Dejoke [Kdatum] => 2013 április 25 21:42 [Kszoveg] => Köszönjük RMDSZ, köszönjük Markó, Borbély, Frunda, Kelemen Brassai stb. Mulcumim din szuflet, npulámjá. [Kcikk] => 32770 [Klink] => https://itthon.transindex.ro/?hir=32770#kommentek [Ccim] => Leszavazta a Maros Megyei Névadó Bizottság a Bernády Gyögy iskolanevet [datum] => 2013-04-25 21:42:08 ) [11] => Array ( [Knev] => Edler András György [Kdatum] => 2013 április 25 21:25 [Kszoveg] => Egy normálisan gondolkozó román politikus! Sajnos kevés van belőlük... [Kcikk] => 32771 [Klink] => https://itthon.transindex.ro/?hir=32771#kommentek [Ccim] => Raluca Turcan alaptörvénybe foglalná: a házasság nő és férfi közötti kapcsolat [datum] => 2013-04-25 21:25:01 ) [12] => Array ( [Knev] => Gergely Tamás [Kdatum] => 2013 március 23 11:56 [Kszoveg] => Rendkívül izgalmas! [Kcikk] => 810 [Klink] => https://tv.transindex.ro/?film=810#kommentek [Ccim] => Slam Poetry Erdély: Nemzeti Dal [datum] => 2013-03-23 11:56:38 ) [13] => Array ( [Knev] => Almos [Kdatum] => 2013 március 15 20:32 [Kszoveg] => Ez tetszett nekem Levente [Kcikk] => 807 [Klink] => https://tv.transindex.ro/?film=807#kommentek [Ccim] => Száz év vagány - T. Szabó Levente Jókai Kiskirályok című regényéről [datum] => 2013-03-15 20:32:55 ) [14] => Array ( [Knev] => Antiminden [Kdatum] => 2013 március 15 17:16 [Kszoveg] => Nekem ez elég eröltetettnek tűnik. [Kcikk] => 810 [Klink] => https://tv.transindex.ro/?film=810#kommentek [Ccim] => Slam Poetry Erdély: Nemzeti Dal [datum] => 2013-03-15 17:16:20 ) [15] => Array ( [Knev] => atilsz [Kdatum] => 2013 március 14 20:09 [Kszoveg] => szep bemutato! csak igy tovabb ! [Kcikk] => 807 [Klink] => https://tv.transindex.ro/?film=807#kommentek [Ccim] => Száz év vagány - T. Szabó Levente Jókai Kiskirályok című regényéről [datum] => 2013-03-14 20:09:31 ) [16] => Array ( [Knev] => Nagy Szabo Ferenc 1600-ban [Kdatum] => 2013 március 3 14:51 [Kszoveg] => a szekelyek asszondtak mikor Borsos Tamas nekifogott epitkezni Vasarhelyen : > "a szekelysegen var ne legyen" "hogy ok nem engedik, hogy legyen, hanem reank jonek es elhanyjak a kastelyocskankat" > "az uraim arra esmet igy replicalnak: hogy lam Haromszeken sok kastely van, es azt miert nem hannyatok el?" > "de azok csak apro keritesek" > "Utoljara aval is ellent vetettek a mi uraink hogy nem vagyunk mi szekelyek hanem varosiak" [Kcikk] => 990 [Klink] => https://nagy.transindex.ro/?cikk=990#kommentek [Ccim] => Busszal jönnek zászlósok [datum] => 2013-03-03 14:51:26 ) [17] => Array ( [Knev] => Lőrincz Magor [Kdatum] => 2013 március 1 12:31 [Kszoveg] => "kedves" Endre! Őszintén az utolsó mondata tetszett, hogy mikor válik el vásárhely Szélelyföldtől. Nincs is szükség olyan "magyarokra", mint a vásárhelyiek, akik mindenben csak az önös érdeket nézik, mellőzve bármilyen magyar érzéseket, eljönnek Székelyföldre és úgy viselkednek, mint valami urak, akik előtt meg kellene hajólni...hát remélem 30 év múlva visszaolvassa, ezt az irományát és példát vesz a japán barátaink végső tettéről, mikor majd az unokája salutot fog köszönni a markó béla szobránál... "tisztelettel" [Kcikk] => 990 [Klink] => https://nagy.transindex.ro/?cikk=990#kommentek [Ccim] => Busszal jönnek zászlósok [datum] => 2013-03-01 12:31:57 ) [18] => Array ( [Knev] => Biff [Kdatum] => 2013 február 28 04:00 [Kszoveg] => Honnan van a zene? Nagyon jol illik. [Kcikk] => 805 [Klink] => https://tv.transindex.ro/?film=805#kommentek [Ccim] => Mátyás király 570 lampionja [datum] => 2013-02-28 04:00:04 ) [19] => Array ( [Knev] => Kiss László [Kdatum] => 2013 február 23 22:25 [Kszoveg] => nagyon szép! [Kcikk] => 805 [Klink] => https://tv.transindex.ro/?film=805#kommentek [Ccim] => Mátyás király 570 lampionja [datum] => 2013-02-23 22:25:44 ) [20] => Array ( [Knev] => Pyroska [Kdatum] => 2013 január 4 21:41 [Kszoveg] => ki "mea culpa" -zott 89 után a posztkommunista országokban, a tönkretett életekért? Olyan embereket támadtok, akik már meghaltak, így védekezni nem is tudnak.Különös, hogy ilyen részletesen kaptátok meg a szekus dossziét, akkor, amikor más hozzá sem jut sajátjához. Mérhetetlen gyűlölettel veszi elő újra és újra K.Csilla a neveket, bár Xántus Gábor már 2007 ben bocsánatot is kért, de nincs kegyelem! Soraid utolsó része adja meg a választ, ezek az emberek "egy senki"nek nézték apátokat, azért az állandó visszatérő vád. Könczei Ádám ember volt, a maga jó és rossz tulajdonságaival, nem kell szentté avatni. Akik érdemben hozzá tudnának szólni ki is volt ő valójában, már meghaltak vagy nem akarnak nyilatkozni. [Kcikk] => 236 [Klink] => https://kozvita.transindex.ro/?kozvita=236#kommentek [Ccim] => A SZŐCS ISTVÁN-ÜGY [datum] => 2013-01-04 21:41:58 ) [21] => Array ( [Knev] => Pyroska [Kdatum] => 2013 január 4 13:14 [Kszoveg] => Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa Könczei Csilla szekusblogját. Az általa közzétett jelentésekből sok minden kiderül. Kiderül apjának természete, hajlama- hajlamos volt kényes témákat feszegetni olyanok előtt, akikről nem tudhatta barátok-e vagy sem (sofőr plusz annak rokona), kolléga, aki azt is hihette, hogy provokálják. Nem engedhettél meg magadnak csak úgy beszédtémákat büntetlenül. Az is kitűnik, hogy az informátor támogatta nevezett alkalmazását, mégpedig humánus okokból(rossz anyagi helyzet-család!) Ezt Hajdú Győző és Ádám Erzsébet soha nem tette volna meg. Ismervén Szőcs István bácsit, a Gézáról készült jelentéseit inkább a paródia műfajába sorolnám én is. [Kcikk] => 236 [Klink] => https://kozvita.transindex.ro/?kozvita=236#kommentek [Ccim] => A SZŐCS ISTVÁN-ÜGY [datum] => 2013-01-04 13:14:28 ) [22] => Array ( [Knev] => Pyroska [Kdatum] => 2013 január 4 12:59 [Kszoveg] => Könczei Cs. kemény sorokat ír. Nem látom a beszervező tisztek nevét?! Ők mikor kérnek bocsánatot, a megnyomorított életekért? Mikor ítélnek el egyet is az elkövetett kegyetlenségekért? Ki hiszi el,hogy az általa felsorolt emberek vígan és dalolva jelentettek? Csak úgy, magánóráikban? Xántus még elmesélte miért, de sokan még nem is tudnak hozzászólni mert már rég meghaltak. Átnéztem a felsorolt emberek életét, hát nem volt egy leány állom... Régen a szekú nyomorította meg őket, most meg egy "tiszta ember" teszi rá a pontot, a feddhetetlen ,távolítja el Kolozsvár értelmiségi világából, szóval befejezi azt, amit ők elkezdtek, hiszen az volt a cél, elnyomni, felszámolni azt a kultúrát, amit ők és édesapja képviselt. A bizalmatlanság férge olyan mint szú a fából, nem könnyű, néha lehetetlen kiölni.Nem tudom mi volt Cs. Gyimesi Évának a gondolatmenete, hogy nem kell feltárni az informátorok nevét, de én öreg vagyok, és neki adok igazat. [Kcikk] => 236 [Klink] => https://kozvita.transindex.ro/?kozvita=236#kommentek [Ccim] => A SZŐCS ISTVÁN-ÜGY [datum] => 2013-01-04 12:59:43 ) [23] => Array ( [Knev] => sxs [Kdatum] => 2012 október 26 21:27 [Kszoveg] => S ki a frászt érdekel, hogy mi lesz amerika sorsa? [Kcikk] => 217 [Klink] => https://kozvita.transindex.ro/?kozvita=217#kommentek [Ccim] => OBAMÁT VISSZAVÁLASZTOTTÁK [datum] => 2012-10-26 21:27:55 ) [24] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:54 [Kszoveg] => 5. Na és még eg utolsó: nem kell művelődésszervezőnek vagy pedagógusnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, a fentbeszkennelt levél is mutatja, mi a baj. Egy magyarul nem jól író konfirmálónak nem egy nehézkes vallásos szöveget kell diktálni, hogy lealázzuk, milyen tudatlan. Ennél sokkal eysrűbb és érdekesebb formái is vannak a tanításnak. Talán tényleg jó lenne másfelé is nyitni, hogy ezeket a szakmai finomágokat eltanulják... [Kcikk] => 312 [Klink] => https://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:54:25 ) [25] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:52 [Kszoveg] => 4. Gondolom, a röghöz kötést is simán oda lehetett volna csapni az előírásokhoz, hogy rend legyen. Ezért kérdeztem: Dávid úr nagybányai? Mert ha nem, vissza ő is oda, ahol született. Senki se menjen máshová, éljünk, mint a jobbágyok. Tovább: írják elő, hogy ne legyen annyi válás, mert az se tesz jót, sőt, házasságon kívüli kapcsolatok sem. Be tudnám bizonyítani, hogy ezzel is erősödne a közösség. Biztos, hogy a Kiáltvány írói mindenben tiszták lennének? Vagy ha nem, váltsák le őket, és legyen egy Nagybányai Inkvi...bocsánat, Szék, majd ők megaszongyák. [Kcikk] => 312 [Klink] => https://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:52:05 ) [26] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:48 [Kszoveg] => 3. Jelzem, hogy a nagybányai magyarság nem attól fogyott ilyen drasztikusan, mert újabban sok a vegyes házasság. Nincs több most, mint a nyolcvanas években. A kivándorlás, elvándorlás a fő ok, az, hogy nagybányai ismerőseim szerint a kilencvenes években egész osztályok mentek el, és ennek elsősorban gazdasági okai vannak. Volt osztály, amiből 3-an maradtak, és akkor már mindegy, kivel házasodtak. És ez globális jelenség. [Kcikk] => 312 [Klink] => https://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:48:34 ) [27] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:46 [Kszoveg] => 2. Ahhoz a vidéki, konkurenca nélküli orvoshoz hasonlít, aki annyira hozzászokott saját fontosságához, hogy egy idő után nemcsak a testek, hanem a lelkek felett is őrködni akar - mindannyian ismerjük a beteg szájában turkáló, s közben költészetrl, politikáról papoló orvos típusát, aki azt is megmondja, kire kell szavazni - sa beteg nem mer elentmondani, mert éppen akkor kiszolgáltatott helyzetben van Ettől aztán néhány év múlva az illető maga is elhiszi, hogy neki joga van ehhez. Milyen jogon, milyen alapon képzeli egy akármilyen lelkes művelődésszervező is, hogy megengedheti magának ezt az arroganciát? Hol a szakmai alázat? Hány pap, tanár, szociális munkás dolgozik 50 éve, és nem mer ilyenekt előírni?Nem gyávaságból, hanem mert van érzéke a finomabb hozzáálláshoz. [Kcikk] => 312 [Klink] => https://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:46:10 ) [28] => Array ( [Knev] => Gall Icus [Kdatum] => 2012 május 28 18:42 [Kszoveg] => Ami előtt véleményt alkotsz, és nyilvánítasz, mindég gondold meg jól, akár olvass is hozzá, majd azután ereszd! Itt mellékelek egy kiváló véleményt Nyírőről. Ma hallottam Takaró Mihály profot nyilatkozni, hasonló kiegyensúlyozott vélemény volt, mint itt olvashatod: https://kulturhon.szhblog.ro/2012/05/20/a-hazatero-nyiro-jozsef/ [Kcikk] => 179 [Klink] => https://kozvita.transindex.ro/?kozvita=179#kommentek [Ccim] => NYÍRŐ JÓZSEF ÚJRATEMETÉSE [datum] => 2012-05-28 18:42:27 ) [29] => Array ( [Knev] => FERENCZ ZSUZSANNA [Kdatum] => 2012 április 14 19:10 [Kszoveg] => Miért kell azt hinned, hogy minden politikus korrupt........ az egészséges szemléletben szerintem minden politikusunkat azért kell megvédenünk, mert nem is férhet a nevükhöz semmiféle csalás. Remélem Borbély féle vádaskodás is csak egy politikai lejáratási akció, ami előbb vagy útóbb kiderül, mert túlságosan kemény dió volt a Verespataki projektben. [Kcikk] => 114 [Klink] => https://kozvita.transindex.ro/?kozvita=114#kommentek [Ccim] => BORBÉLY ÉS A DNA [datum] => 2012-04-14 19:10:23 ) )




24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS