HIRDETÉS

  • Megosztás:
  •  Tech RSS
  •  Elküldöm e-mailben
  •  Kinyomtatom
  • Utolsó frissítés: 09: 1 GMT +2, 2008. 9-.

BANG BANG
Ma kezdődhet a világvége


Többnyire csak sci-fiben és képregényekben találkozunk olyan fogalmakkal, mint részecskegyorsító, fekete lyuk, antianyag. Ma viszont a híradók fognak erről szólni.


HIRDETÉS




Large Hadron Collider – azaz a Nagy hadronütköztető (LHC) a svájci-francia határvonal alatt terül el. A 27 km kerületű sínpálya a felszíni domborzattól függően 50-150 méter mélységben fekszik, és szeptember 10-én lép működésbe.

A részecskefizikai kutatások európai szervezete, a CERN által végzett kísérletek alapelve, hogy a körpályán a fény sebességének 99, 9999991 százalékával száguldó két protonnyalábot az alagút négy pontján ütköztetik. E pontokon négy óriásdetektort helyeztek el, amelyek "figyelik" az ütközés során keletkező részecskéket.

Az ütközés energiája 7 terraelektronvolt (TeV, hétezer milliárd elektronvolt), ami többszöröse annak, mint amit a világ jelenlegi legnagyobb gyorsítójában, a Chicago mellett működő Fermilab Tevatronján elértek. Ami különlegessé teszi a nagy hadronütköztetőt az az, hogy ez az energia a porszemnél ezermilliárdszor kisebb terültre összpontosul. Az energia ily nagyfokú koncentrációja révén újrateremtődnek az ősrobbanás (a Big Bang, avagy a "Nagy Bumm") után közvetlenül kialakuló feltételek.


A kutatók reményei szerint a nagy hadronütköztető révén megtalálhatóvá és tanulmányozhatóvá válik a modern fizikai elméletekben a részecskék tömegének kialakulásáért felelős Higgs-bozon. Ezen kívül esetleg választ kaphatnak olyan kérdésekre, mint a gravitációs erő relatív gyengesége, a térdimenziók száma, vagy az úgynevezett szuperszimmetria. Utóbbi elmélet azt feltételezi, hogy minden ismert részecskének létezik egy eddig még fel nem fedezett


nagytömegű szuperpartnere.

A nagy hadronütköztető segítségével méréseket végezhetnek az úgynevezett B-mezonokkal is, amelyek révén esetleg megfejthető az anyag és az antianyag közötti különbség.

A tízmilliárd eurós kutatásban több román és magyar kutató is részt vesz (a CERN-nek húsz európai ország a tagja), a létesítményben összesen hatezer tudós dolgozik. Az MTA elnöke, Pálinkás József szerint ez a legnagyobb közös erőfeszítés, amelyet az emberiség a tudomány területén valaha tett.

Valószínűleg pont a sci-fi az, ami miatt a CERN-nek már hónapokkal ezelőtt az aggályok eloszlatásával kellett foglalkoznia. A Big Bang-szimuláció során keletkező kis fekete lyukak sokakat nyugtalanítanak. Egyes tudósok azt állítják, hogy ha a kísérlet rosszul sül el, akkor ezek a fekete lyukak megállíthatalanul


elkezdik magukba szívni a tömeget,

mígnem az egész Földet el nem nyelik. A bírálók hipotetikus részecskék, úgynevezett strangeletek képződése miatt is aggodalmukat fejezték ki. Véleményük szerint ezek a hadronütköztetőben képződő részecskék olyan folyamatot indíthatnak be, amelynek a következtében a közönséges atomok magja tömegesen valamilyen ismeretlen anyaggá változik. E folyamat következtében bolygónk forró és holt masszává alakul át.

Vallási oldalról is rengeteg támadás érte a kísérletet, sokak számára úgy tűnik, a tudósok istent játszanak, és van is benne valami: a kísérlet során azt is akarják bizonyítani, hogy a világ valóban egy ősrobbanásból keletkezett. De ez még messze áll attól, hogy a kutatóállomást az ördög művének nevezzék.


Idén márciusban hét felperes biztonsági aggodalmak ürügyén beadvánnyal fordult az Egyesült Államok hawaii körzeti bíróságához, azt követelve, hogy függesszék fel a szupergyorsító indítását.

A CERN vezető kutatói így már júniusban arra kényszerültek, hogy egy jelentésben tegyék közzé: a kutatások nem veszélyeztetik bolygónkat. A jelentés szerint, amelyet a CERN vezető elméleti szakemberei állítottak össze, az elmúlt évmilliárdok során a Földön maga a természet generált oly sok részecskeütközést, amelyre az LHC csupán egymillió kísérlet során képes képezni. Ennek ellenére


bolygónk mégis létezik.

"Nincs alapja azoknak az aggodalmaknak, amelyek az LHC-ben esetleg képződő új részecskék, vagy anyag következményeivel kapcsolatosak" – emeli ki a dokumentum, amely annak az elemzésnek a frissített változata, amelyet 2003-ban független szakemberek végeztek.

Az újabb dokumentum szerzői, beleértve John Ellis elméleti fizikust, megerősítik, hogy a hadronütköztetőben


képződhetnek feketelyukak.


A szakértők szerint azonban ha a mikroszkopikus fekete lyukak a protonok belsejében a kvarkok és gluonok ütközése következtében egyenként képződnek, feltehetőleg képesek lesznek az eredeti részecskékké vissza is változni.


A jelentés szerint, amennyiben képződnének is mikroszkopikus fekete lyukak, élettartamuk igen rövid lesz. Ami a feltételezett részecskét, a strangeletet illeti, a jelentés szerint ezeknek a keletkezése az LHC-ben még kevésbé valószínű, mint a New Yorkban 2000 óta üzemelő relativisztikus nehézion-ütköztetőben (RHIC).

A CERN szepetember 5-én is közölt egy tanulmányt ugyancsak a felesleges aggodalmak elkerülésének céljával.

A tudományos világ konszenzusa a CERN elméleti fizikusai javára billenti a mérleg nyelvét, ám 2003-ban Adrian Kent, a Cambridge-i Egyetem elméleti fizikusa írt egy tanulmányt, amelyben arra mutatott rá, hogy a tudósok nem vették kellőképp figyelembe a "gyilkos strangeletek" kockázatával kapcsolatos katasztrófa-forgatókönyvet.

A CERN szupergyorsítóját eredetileg 2007. november 26-án kellett volna üzembe helyezni, ám az indítást több alkalommal is elhalasztották. Az első esetben a halasztás oka a 2007 márciusában bekövetkezett baleset volt, amely az LHC négypólusú mágnesének feszültség alatti tesztelése közben következett be: az alagútban, az LHC egyik legfontosabb detektora közelében felrobbant a mágnes, a létesítményt ki kellett üríteni.

MTI, BBC, Hotnews.ro, Realitatea.net, nol.hu


  • Megosztás:




HIRDETÉS










SZAVAZÓGÉP

Részt veszel az EP-választásokon és a népszavazáson?

Mindenképp elmegyek 184
Ezúttal nem szavazok 24
Inkább kirándulok egyet, ha szép az idő 13
Még nem döntöttem el 10
Nincs szavazati jogom 2
Nem tudom, miről van szó 3

KORÁBBI SZAVAZÓGÉPEK

Társadalmi beágyazottság nélkül kezdett erdélyi terjeszkedésbe a Jobbik
Nna, remélem, Parászka. Boróka is elolvassa a cikket. (...)
Sekszpír Vilmos, 2013 május 8 15:48

Hogy élünk a magyarországi magyarokhoz képest?
Romániában 2008-ban olyan torzulások voltak a bérezésben és a foglalkoztatottságban ami (...)
Korodi Szabolcs, 2013 május 3 07:58

Plan B: hogyan kerül egy kolozsvári galéria a világ legjobbjai közé?
@anti-művész: orulok, hogy valaszoltal, mert igy kifejtetted kicsit jobban, es tenyleg ervenyes (...)
nihil, 2013 április 26 10:33

Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás
Ha van külföldi beruházó, akkor az a baja székelynek. Ha nincs, akkor meg az. Az Isten se tud ezeken (...)
figyelő, 2013 április 26 10:25

Leszavazta a Maros Megyei Névadó Bizottság a Bernády Gyögy iskolanevet
@Covaci Dejoke: Nincs mit köszöngess! Tudomásul kell venni, hogy többen vannak. Vagy még (...)
figyelő, 2013 április 26 10:12

Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás
Amiről nem beszéltek, hogy Olosz Gergely RMDSZ-es politikustól vették a gyár területét, és még (...)
Ferike, 2013 április 26 09:49


Array ( [0] => Array ( [Knev] => Sekszpír Vilmos [Kdatum] => 2013 május 8 15:48 [Kszoveg] => Nna, remélem, Parászka. Boróka is elolvassa a cikket. [Kcikk] => 20224 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20224#kommentek [Ccim] => Társadalmi beágyazottság nélkül kezdett erdélyi terjeszkedésbe a Jobbik [datum] => 2013-05-08 15:48:26 ) [1] => Array ( [Knev] => Korodi Szabolcs [Kdatum] => 2013 május 3 07:58 [Kszoveg] => Romániában 2008-ban olyan torzulások voltak a bérezésben és a foglalkoztatottságban ami megkérdőjelezi a tanulmány egyes megállapításainak kivetítését napjainkra. Igy kezeljük az 5 évvel ezelőtti tények rögzítéseként. Ma számunkra kevésbé előnyös a helyzet. [Kcikk] => 20204 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20204#kommentek [Ccim] => Hogy élünk a magyarországi magyarokhoz képest? [datum] => 2013-05-03 07:58:05 ) [2] => Array ( [Knev] => nihil [Kdatum] => 2013 április 26 10:33 [Kszoveg] => @anti-művész: orulok, hogy valaszoltal, mert igy kifejtetted kicsit jobban, es tenyleg ervenyes erveid vannak. teljesen egyetertek azzal, hogy a muveszet semmilyen aga nem szabadna teljesen magaba fodrulo legyen. en csak azt mondtam, hogy ha egy festm,eny/mualkotas nem ertheto, akkora hatterel van a baj. es ahogy vannak konyvek amelyek melyek, de laikusok szamara is elvezhetoek, ugy vannak hasonlo modern festmenyek is. peldaul Brad Kunkle-t napjaink Klintjenek tartjak, es szinte az osszes kepe laikusok szamara is elvezheto. masreszt erre kell szamitani. szoval az ember ne csodalkozzon, h alemegy egy krikettmecsre, ugy hogy nem ismeri a szabajokat, es nem elvezi. vannak kiallitasok, amire egyszeruen jobb el se menni. legalabbis szamomra :P [Kcikk] => 20151 [Klink] => http://multikult.transindex.ro/?cikk=20151#kommentek [Ccim] => Plan B: hogyan kerül egy kolozsvári galéria a világ legjobbjai közé? [datum] => 2013-04-26 10:33:58 ) [3] => Array ( [Knev] => figyelő [Kdatum] => 2013 április 26 10:25 [Kszoveg] => Ha van külföldi beruházó, akkor az a baja székelynek. Ha nincs, akkor meg az. Az Isten se tud ezeken eligazodni. "hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás" Marhanagy veszélyforrás lehet! Gondoljuk csak el: - mindent le fog papírozni, semmi nem fog feketén menni, - minden alkalmazottját be fogja jelenteni, - minden alkalmazottja után időben és napra készen be lesznek fizetve a tásadalombiztosítási járulékok, - és, ha még mindezek tetjébe egy kicsit európaibb fizetést fog adni az alkalmazottainak, az maga lesz a katasztrófák katasztrófája. [Kcikk] => 20163 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20163#kommentek [Ccim] => Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás [datum] => 2013-04-26 10:25:42 ) [4] => Array ( [Knev] => figyelő [Kdatum] => 2013 április 26 10:12 [Kszoveg] => @Covaci Dejoke: Nincs mit köszöngess! Tudomásul kell venni, hogy többen vannak. Vagy még helyesebben: többségbe kerültek. De ha esetleg nem vagy hajlandó ezt tudomásul venni, úgyis mindegy. A tényeken az egy fikarcnyit se változtat. Nem "Markó, Borbély, Frunda, Kelemen Brassai stb." okolhatók mindezért, hanem a jómagyar természetünk. [Kcikk] => 32770 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32770#kommentek [Ccim] => Leszavazta a Maros Megyei Névadó Bizottság a Bernády Gyögy iskolanevet [datum] => 2013-04-26 10:12:53 ) [5] => Array ( [Knev] => Ferike [Kdatum] => 2013 április 26 09:49 [Kszoveg] => Amiről nem beszéltek, hogy Olosz Gergely RMDSZ-es politikustól vették a gyár területét, és még kíváncsi vagyok, hogy a többi háromszéki RMDSZ-es mivel van benne a bizniszben.Ez az egész eléggé nemzetárulás szagú dolog. [Kcikk] => 20163 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20163#kommentek [Ccim] => Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás [datum] => 2013-04-26 09:49:50 ) [6] => Array ( [Knev] => Levente [Kdatum] => 2013 április 26 08:57 [Kszoveg] => Egyelőre több rossz, mint jó! Ezt kellene szem előtt tartani. Idézet a civilek által kiadott közleményből: Feltesszük a kérdést, hogy a Kovászna Megye Tanácsa kivel tart? A saját polgáraival vagy a beruházóval, mert egyelőre úgy néz ki, hogy az utóbbival, és nem azokkal, akiknek adóiból a fizetését kapja. [Kcikk] => 20163 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20163#kommentek [Ccim] => Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás [datum] => 2013-04-26 08:57:04 ) [7] => Array ( [Knev] => greg [Kdatum] => 2013 április 26 07:42 [Kszoveg] => Hüj! Az anyját. Várom az EU szolgálatos aggodóit, mert, ha emlékezetem nem csal , akkor a nemrég elfogadott magyar alaptörvényben is ekképpen fogalmazták meg a házasság intézményét és mint olyan egyik pontja volt annak a hisztérikus támadási felületnek amellyel megpróbálták/megpróbálják Magyarország demokratikusan, törvényes választások nyomán hatalomra került párt kormányának lejáratását, ellehetetlenítését. [Kcikk] => 32771 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32771#kommentek [Ccim] => Raluca Turcan alaptörvénybe foglalná: a házasság nő és férfi közötti kapcsolat [datum] => 2013-04-26 07:42:18 ) [8] => Array ( [Knev] => karma [Kdatum] => 2013 április 25 22:22 [Kszoveg] => Minimum vitathatónak érzem az előadó minősítését, hogy az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul a magyarországiaknál. Elképzelem mit mondana Veres Valér ha májusban az áprilisi fizetésének a 68 százalékát vinné haza: Ebben a hónapban kicsivel kevesebbet kerestem. Ha tisztán a matematikánál maradunk, akkor egy átlagos erdélyi keresetnek a vásárlóértéke 32 százalékkal kevesebb keres mint egy magyaré. Ami szerintem nem kevés, sőt, tetemes. [Kcikk] => 32764 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32764#kommentek [Ccim] => Az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul a magyarországiaknál [datum] => 2013-04-25 22:22:11 ) [9] => Array ( [Knev] => kettős mérce [Kdatum] => 2013 április 25 22:10 [Kszoveg] => Nos egy újabb bizonyítéka annak,hogy nem egyforma mércével mérnek az uniós elvtársak.Nem szabad elfelejteni ,hogy az uniót is a bolsevik liberálisok alapították még annó ,hát jó irányban azóta sem változott. [Kcikk] => 19876 [Klink] => http://vilag.transindex.ro/?hir=19876#kommentek [Ccim] => ET-monitoring alá kerül Magyarország [datum] => 2013-04-25 22:10:56 ) [10] => Array ( [Knev] => Covaci Dejoke [Kdatum] => 2013 április 25 21:42 [Kszoveg] => Köszönjük RMDSZ, köszönjük Markó, Borbély, Frunda, Kelemen Brassai stb. Mulcumim din szuflet, npulámjá. [Kcikk] => 32770 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32770#kommentek [Ccim] => Leszavazta a Maros Megyei Névadó Bizottság a Bernády Gyögy iskolanevet [datum] => 2013-04-25 21:42:08 ) [11] => Array ( [Knev] => Edler András György [Kdatum] => 2013 április 25 21:25 [Kszoveg] => Egy normálisan gondolkozó román politikus! Sajnos kevés van belőlük... [Kcikk] => 32771 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32771#kommentek [Ccim] => Raluca Turcan alaptörvénybe foglalná: a házasság nő és férfi közötti kapcsolat [datum] => 2013-04-25 21:25:01 ) [12] => Array ( [Knev] => Gergely Tamás [Kdatum] => 2013 március 23 11:56 [Kszoveg] => Rendkívül izgalmas! [Kcikk] => 810 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=810#kommentek [Ccim] => Slam Poetry Erdély: Nemzeti Dal [datum] => 2013-03-23 11:56:38 ) [13] => Array ( [Knev] => Almos [Kdatum] => 2013 március 15 20:32 [Kszoveg] => Ez tetszett nekem Levente [Kcikk] => 807 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=807#kommentek [Ccim] => Száz év vagány - T. Szabó Levente Jókai Kiskirályok című regényéről [datum] => 2013-03-15 20:32:55 ) [14] => Array ( [Knev] => Antiminden [Kdatum] => 2013 március 15 17:16 [Kszoveg] => Nekem ez elég eröltetettnek tűnik. [Kcikk] => 810 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=810#kommentek [Ccim] => Slam Poetry Erdély: Nemzeti Dal [datum] => 2013-03-15 17:16:20 ) [15] => Array ( [Knev] => atilsz [Kdatum] => 2013 március 14 20:09 [Kszoveg] => szep bemutato! csak igy tovabb ! [Kcikk] => 807 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=807#kommentek [Ccim] => Száz év vagány - T. Szabó Levente Jókai Kiskirályok című regényéről [datum] => 2013-03-14 20:09:31 ) [16] => Array ( [Knev] => Nagy Szabo Ferenc 1600-ban [Kdatum] => 2013 március 3 14:51 [Kszoveg] => a szekelyek asszondtak mikor Borsos Tamas nekifogott epitkezni Vasarhelyen : > "a szekelysegen var ne legyen" "hogy ok nem engedik, hogy legyen, hanem reank jonek es elhanyjak a kastelyocskankat" > "az uraim arra esmet igy replicalnak: hogy lam Haromszeken sok kastely van, es azt miert nem hannyatok el?" > "de azok csak apro keritesek" > "Utoljara aval is ellent vetettek a mi uraink hogy nem vagyunk mi szekelyek hanem varosiak" [Kcikk] => 990 [Klink] => http://nagy.transindex.ro/?cikk=990#kommentek [Ccim] => Busszal jönnek zászlósok [datum] => 2013-03-03 14:51:26 ) [17] => Array ( [Knev] => Lőrincz Magor [Kdatum] => 2013 március 1 12:31 [Kszoveg] => "kedves" Endre! Őszintén az utolsó mondata tetszett, hogy mikor válik el vásárhely Szélelyföldtől. Nincs is szükség olyan "magyarokra", mint a vásárhelyiek, akik mindenben csak az önös érdeket nézik, mellőzve bármilyen magyar érzéseket, eljönnek Székelyföldre és úgy viselkednek, mint valami urak, akik előtt meg kellene hajólni...hát remélem 30 év múlva visszaolvassa, ezt az irományát és példát vesz a japán barátaink végső tettéről, mikor majd az unokája salutot fog köszönni a markó béla szobránál... "tisztelettel" [Kcikk] => 990 [Klink] => http://nagy.transindex.ro/?cikk=990#kommentek [Ccim] => Busszal jönnek zászlósok [datum] => 2013-03-01 12:31:57 ) [18] => Array ( [Knev] => Biff [Kdatum] => 2013 február 28 04:00 [Kszoveg] => Honnan van a zene? Nagyon jol illik. [Kcikk] => 805 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=805#kommentek [Ccim] => Mátyás király 570 lampionja [datum] => 2013-02-28 04:00:04 ) [19] => Array ( [Knev] => Kiss László [Kdatum] => 2013 február 23 22:25 [Kszoveg] => nagyon szép! [Kcikk] => 805 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=805#kommentek [Ccim] => Mátyás király 570 lampionja [datum] => 2013-02-23 22:25:44 ) [20] => Array ( [Knev] => Pyroska [Kdatum] => 2013 január 4 21:41 [Kszoveg] => ki "mea culpa" -zott 89 után a posztkommunista országokban, a tönkretett életekért? Olyan embereket támadtok, akik már meghaltak, így védekezni nem is tudnak.Különös, hogy ilyen részletesen kaptátok meg a szekus dossziét, akkor, amikor más hozzá sem jut sajátjához. Mérhetetlen gyűlölettel veszi elő újra és újra K.Csilla a neveket, bár Xántus Gábor már 2007 ben bocsánatot is kért, de nincs kegyelem! Soraid utolsó része adja meg a választ, ezek az emberek "egy senki"nek nézték apátokat, azért az állandó visszatérő vád. Könczei Ádám ember volt, a maga jó és rossz tulajdonságaival, nem kell szentté avatni. Akik érdemben hozzá tudnának szólni ki is volt ő valójában, már meghaltak vagy nem akarnak nyilatkozni. [Kcikk] => 236 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=236#kommentek [Ccim] => A SZŐCS ISTVÁN-ÜGY [datum] => 2013-01-04 21:41:58 ) [21] => Array ( [Knev] => Pyroska [Kdatum] => 2013 január 4 13:14 [Kszoveg] => Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa Könczei Csilla szekusblogját. Az általa közzétett jelentésekből sok minden kiderül. Kiderül apjának természete, hajlama- hajlamos volt kényes témákat feszegetni olyanok előtt, akikről nem tudhatta barátok-e vagy sem (sofőr plusz annak rokona), kolléga, aki azt is hihette, hogy provokálják. Nem engedhettél meg magadnak csak úgy beszédtémákat büntetlenül. Az is kitűnik, hogy az informátor támogatta nevezett alkalmazását, mégpedig humánus okokból(rossz anyagi helyzet-család!) Ezt Hajdú Győző és Ádám Erzsébet soha nem tette volna meg. Ismervén Szőcs István bácsit, a Gézáról készült jelentéseit inkább a paródia műfajába sorolnám én is. [Kcikk] => 236 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=236#kommentek [Ccim] => A SZŐCS ISTVÁN-ÜGY [datum] => 2013-01-04 13:14:28 ) [22] => Array ( [Knev] => Pyroska [Kdatum] => 2013 január 4 12:59 [Kszoveg] => Könczei Cs. kemény sorokat ír. Nem látom a beszervező tisztek nevét?! Ők mikor kérnek bocsánatot, a megnyomorított életekért? Mikor ítélnek el egyet is az elkövetett kegyetlenségekért? Ki hiszi el,hogy az általa felsorolt emberek vígan és dalolva jelentettek? Csak úgy, magánóráikban? Xántus még elmesélte miért, de sokan még nem is tudnak hozzászólni mert már rég meghaltak. Átnéztem a felsorolt emberek életét, hát nem volt egy leány állom... Régen a szekú nyomorította meg őket, most meg egy "tiszta ember" teszi rá a pontot, a feddhetetlen ,távolítja el Kolozsvár értelmiségi világából, szóval befejezi azt, amit ők elkezdtek, hiszen az volt a cél, elnyomni, felszámolni azt a kultúrát, amit ők és édesapja képviselt. A bizalmatlanság férge olyan mint szú a fából, nem könnyű, néha lehetetlen kiölni.Nem tudom mi volt Cs. Gyimesi Évának a gondolatmenete, hogy nem kell feltárni az informátorok nevét, de én öreg vagyok, és neki adok igazat. [Kcikk] => 236 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=236#kommentek [Ccim] => A SZŐCS ISTVÁN-ÜGY [datum] => 2013-01-04 12:59:43 ) [23] => Array ( [Knev] => sxs [Kdatum] => 2012 október 26 21:27 [Kszoveg] => S ki a frászt érdekel, hogy mi lesz amerika sorsa? [Kcikk] => 217 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=217#kommentek [Ccim] => OBAMÁT VISSZAVÁLASZTOTTÁK [datum] => 2012-10-26 21:27:55 ) [24] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:54 [Kszoveg] => 5. Na és még eg utolsó: nem kell művelődésszervezőnek vagy pedagógusnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, a fentbeszkennelt levél is mutatja, mi a baj. Egy magyarul nem jól író konfirmálónak nem egy nehézkes vallásos szöveget kell diktálni, hogy lealázzuk, milyen tudatlan. Ennél sokkal eysrűbb és érdekesebb formái is vannak a tanításnak. Talán tényleg jó lenne másfelé is nyitni, hogy ezeket a szakmai finomágokat eltanulják... [Kcikk] => 312 [Klink] => http://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:54:25 ) [25] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:52 [Kszoveg] => 4. Gondolom, a röghöz kötést is simán oda lehetett volna csapni az előírásokhoz, hogy rend legyen. Ezért kérdeztem: Dávid úr nagybányai? Mert ha nem, vissza ő is oda, ahol született. Senki se menjen máshová, éljünk, mint a jobbágyok. Tovább: írják elő, hogy ne legyen annyi válás, mert az se tesz jót, sőt, házasságon kívüli kapcsolatok sem. Be tudnám bizonyítani, hogy ezzel is erősödne a közösség. Biztos, hogy a Kiáltvány írói mindenben tiszták lennének? Vagy ha nem, váltsák le őket, és legyen egy Nagybányai Inkvi...bocsánat, Szék, majd ők megaszongyák. [Kcikk] => 312 [Klink] => http://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:52:05 ) [26] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:48 [Kszoveg] => 3. Jelzem, hogy a nagybányai magyarság nem attól fogyott ilyen drasztikusan, mert újabban sok a vegyes házasság. Nincs több most, mint a nyolcvanas években. A kivándorlás, elvándorlás a fő ok, az, hogy nagybányai ismerőseim szerint a kilencvenes években egész osztályok mentek el, és ennek elsősorban gazdasági okai vannak. Volt osztály, amiből 3-an maradtak, és akkor már mindegy, kivel házasodtak. És ez globális jelenség. [Kcikk] => 312 [Klink] => http://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:48:34 ) [27] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:46 [Kszoveg] => 2. Ahhoz a vidéki, konkurenca nélküli orvoshoz hasonlít, aki annyira hozzászokott saját fontosságához, hogy egy idő után nemcsak a testek, hanem a lelkek felett is őrködni akar - mindannyian ismerjük a beteg szájában turkáló, s közben költészetrl, politikáról papoló orvos típusát, aki azt is megmondja, kire kell szavazni - sa beteg nem mer elentmondani, mert éppen akkor kiszolgáltatott helyzetben van Ettől aztán néhány év múlva az illető maga is elhiszi, hogy neki joga van ehhez. Milyen jogon, milyen alapon képzeli egy akármilyen lelkes művelődésszervező is, hogy megengedheti magának ezt az arroganciát? Hol a szakmai alázat? Hány pap, tanár, szociális munkás dolgozik 50 éve, és nem mer ilyenekt előírni?Nem gyávaságból, hanem mert van érzéke a finomabb hozzáálláshoz. [Kcikk] => 312 [Klink] => http://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:46:10 ) [28] => Array ( [Knev] => Gall Icus [Kdatum] => 2012 május 28 18:42 [Kszoveg] => Ami előtt véleményt alkotsz, és nyilvánítasz, mindég gondold meg jól, akár olvass is hozzá, majd azután ereszd! Itt mellékelek egy kiváló véleményt Nyírőről. Ma hallottam Takaró Mihály profot nyilatkozni, hasonló kiegyensúlyozott vélemény volt, mint itt olvashatod: http://kulturhon.szhblog.ro/2012/05/20/a-hazatero-nyiro-jozsef/ [Kcikk] => 179 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=179#kommentek [Ccim] => NYÍRŐ JÓZSEF ÚJRATEMETÉSE [datum] => 2012-05-28 18:42:27 ) [29] => Array ( [Knev] => FERENCZ ZSUZSANNA [Kdatum] => 2012 április 14 19:10 [Kszoveg] => Miért kell azt hinned, hogy minden politikus korrupt........ az egészséges szemléletben szerintem minden politikusunkat azért kell megvédenünk, mert nem is férhet a nevükhöz semmiféle csalás. Remélem Borbély féle vádaskodás is csak egy politikai lejáratási akció, ami előbb vagy útóbb kiderül, mert túlságosan kemény dió volt a Verespataki projektben. [Kcikk] => 114 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=114#kommentek [Ccim] => BORBÉLY ÉS A DNA [datum] => 2012-04-14 19:10:23 ) )




24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS