HIRDETÉS

  • Megosztás:
  •  Tech RSS
  •  Elküldöm e-mailben
  •  Kinyomtatom
  • Utolsó frissítés: 29: 1 GMT +2, 2007. -.

Kiss Bence
FÁJLMORZSOLÓ ÓRIÁSOK
Eszik vagy isszák a torrentet? – Útbaigazítás kezdő webkalózoknak


Ha toronyórát láncostól nem is, de a legtöbb új filmet, zenét, programot ott találod a neten. Az utóbbi évek legnagyobb sikere a torrent technológiás fájlcserélés.


HIRDETÉS






A gyorsuló internetkapcsolatokkal együtt a torrent Romániában is a töltögetők kedvencévé vált, elsősorban mert sok mindent tesz elérhetővé.

Mindjárt az elején szólok: interneten – elvileg – csak jogtiszta anyagokat osztanak meg. Aki ezt nem tartja be, ne csodálkozzon, ha a BSA, a RIAA és egyéb jogvédő szervezetek célkeresztjébe kerül (amúgy a romániai börtönöknek elég rossz a híre).


Tehát mi is a torrent lényege?


Torrent kliensek: BitspiritTorrent kliensek: Bitspirit

A torrent – becsületes nevén BitTorrent – informatikai peer to peer alapú fájlcserélő rendszerprotokoll. Szabad fordításban ez azt jelenti, hogy a mi számítógépünkön megosztott fájlokhoz más gépekről is lehet csatlakozni azzal a szándékkal, hogy letöltsék a holmijainkat.

Az első fájlcserélőknél csak a teljes fájl letöltése volt lehetséges. Gyakorlatban ez azt jelentette, hogy csak attól az illetőtől tudtuk letölteni az illető fájlt, akinek az már teljességében megvolt, és persze hajlandó volt azt megosztani. A letöltés rendszerint több napig elhúzódott, ráadásul kapcsolati hiba miatt gyakran meg is sérült és használhatatlanná vált a fájl.

A fejlesztés viszont lehetővé teszi, hogy olyan fájlt is letöltsünk, amelyet még nem töltöttek le teljesen. A Bram Cohen által kifejlesztett BitTorrent név is utal a protokoll működési elvére: a fájlt darabkákban töltjük le.


Bonyolultan hangzik?

Feltételezzük, hogy egy adott fájlt ezer darabra morzsolunk fel – a torrent kliens pontosan ezt teszi. Miközben az egyik letöltő csatlakozik a mi gépünkre, és elkezdi tölteni tőlünk a fájlt, különböző morzsák érkeznek meg hozzá. Ő ezeket a morzsákat tovább kínálja letöltésre másoknak, míg a hiányzó morzsákat tőlünk, vagy akár más felhasználóktól is letöltheti.

Keresés az Eztv-nKeresés az Eztv-n


A haszon egyértelmű. Ha egy adott fájlt csak egy ember oszt meg és sokan kezdik tölteni, akkor a letöltés sebessége csökken. A BitTorrent megoldás viszont épp az ellenkezőjét jelenti: ha valami után sokan érdeklődnek, akkor többen osztanak meg részeket, így azokat egyre több helyről lehet letölteni. A torrentes oldalakon


motoszkálva csomó szakszóba botlunk.


A szakterminusok azonban egyszerű fogalmakat fednek. Szó esik többek között a torrentről (vagyis torrent fájlról), slotról, trackerről, peerről, seedről és leechről.

A torrent olyan fájl, ami tartalmazza a tracker címét, a megosztott fájlok nevét, a darabok sorszámát és azok méretét. (A méret az ellenőrzéshez kell: ha nem talál a kezdeti fájl méretével, akkor a fájl hibás. A torrent technológia így válik támadhatóvá: kicserélik valamelyik fájldarabot egy hamis fájlra, így a letöltött állomány hibás lesz. Ezt az eljárást nuke-olásnak hívják.)

A tracker egy központi szerveren futó program, amely részben torrent fájlokat is tárolja. A trackerből derül ki, hogy melyik torrentet melyik felhasználó tölti – és statisztikát gyűjt a letöltés/feltöltés arányát számon tartó torrent oldalak számára. A tracker nem vesz részt az adatcserében, csak az információt továbbítja a peerek között.

Torrent kliensek - BitTorrentTorrent kliensek - BitTorrent
Peer, azaz csomópont. Másik számítógépen futó torrent kliens, letöltőt és feltöltőt egyaránt jelenthet.

Seed(er): Az a peer, aki a teljes állományt osztja meg.

Leech(er): Az a peer, aki még tölti az adatokat. Ha a letöltés befejeződik, belőle is seeder lesz.

Slot: egyes esetekben a feltölthető, illetve letölthető állományok száma korlátozott. A slot a fel-, illetve letölthető csatlakozási lehetőségek számát jelzi.


Mi kell a letöltéshez?

Mindenekelőtt kell egy torrent kliens – magyarán egy torrentezős szoftver. Itt a leggyakrabban használt öt alkalmazás.

BitTorrent 6.0 >>

Bram Cohen eredeti kliensétől hosszú út vezetett eddig a verzióig. A port forwarding funkciót használó router mögött ülő számítógépen ez a program nem fog sokat érni, sőt a proxy beállítása sem tartozik az erőssége közé.

Alapopciókkal ellátott klienssel van dolgunk, használatát a µTorrent klienst idéző – megjelenés segíti. A BitTorrent hatodik verziója nemcsak külsőleg, hanem alapjaiban is sokat örökölt a Torrenttől. Nem ez a legjobb létező program, azonban aki csak alkalmanként töltöget, és nem akarja torrentes olvasmányokkal fecsérelni az idejét, boldog lesz vele.


µTorrent 1.7.5 >>


A magyar szoftverek barátai örvendeni fognak, ugyanis a µTorrent magyar támogatással is letölthető. A program neve kissé komplikált: legtöbbször u torrent, vagy mikrótorrent néven szokás emlegetni. A µTorrent 2005-ben készült első verziója óta tarol a felhasználók között.

Az µTorrent - kicsi, de magyarAz µTorrent - kicsi, de magyar


Gyakorlatilag olyan, mint kiránduláson a svájci bicska: pótolható ugyan, de segítségével sokkal könnyebb minden. Az erőforrásokat nem terheli különösebben, minden internetes kapcsolattal hajlandó együttműködni, egyszerű és könnyen konfigurálható. Segítségével a számítógép IP címe is elrejthető, már ha a tracker is engedélyezi ezt.

A µTorrent segítségével egyszerre, egy fájl letöltéséhez akár több trackerre is csatlakozhatunk. Van beépített RSS kezelője, így könnyen követhetjük, hogy milyen újdonságokkal lepett meg a kedvenc trackerünk. Nincs miért tagadni – a µTorrent a kedvencünk.


Azureus - szép, de veszélyesAzureus - szép, de veszélyes
Azureus 3.0.3.4 >>

Az Azureus a 2.5.0.4 verziójával kilépett a mezei torrentezgető program kategóriájából. Mindenféle multimédiás opciót kínál, egyeseket fizetés ellenében. Az Azureus honlap – akár a BitTorrent esetében – egyben trackerként is fungál.

A 2.5-ös verzió óta viszont a letöltési motor egy fikarcnyit sem fejlődött, ráadásul a NOD32 vírusvédő eltávolítását követeli a gépről. A felhasználónak ezek után meglehetősen jogosan az motoszkál a fejében, hogy az Azureus a számítógépe biztonságát veszélyezi…


BitComet 0.94 >>

A BitComet lengyel gyártmányú szoft. Ez mindjárt az installálás alatt kiderül, amikor is választanunk kell, hogy az English, vagy a Polski verziót szeretnénk letölteni.

Népszerűségét illetően a BitComet olyan, mint Lance Armstrong a Tour De Franceban: örök első helyezést ér el. Van neki külön Internet Explorer alapú böngészője, ami tartalmazza néhány népszerűbb tracker listáját (egyébként a felugró, azaz pop-up ablakok szűrésében ez a böngésző nem jeleskedik).

Torrent kliensek - Bitcomet: van benne browser isTorrent kliensek - Bitcomet: van benne browser is

A kliens története meglehetősen viharos, a legtöbb arányt is figyelő oldalról hosszú időn keresztül ki volt tiltva, a visszaélési lehetőségek kiszűrése végett. Stabilitás terén a BitCometre sem lehet panaszunk, de a kezelőfelület parinyival nehézkesebb, mint a µTorrent esetében.


BitSpirit 3.3.1.332 >>


Kicsit meglepődtünk azon, hogy a hivatalos BitSpirit honlapon nem a legújabb verziót találtuk meg, ugyanis ott még csak a 3.1.0.777-es változatot kínálják letöltésre (minden jel szerint 2005 augusztusa óta).

Persze azért az újabb verziót teszteltük. A BitSpirit már eléggé régi program, így különös figyelmet fordít az ADSL kapcsolat optimalizálására. Akárcsak a BitComet, a BitSpirit is kategóriákra bontja a letöltéseket, az átláthatóság kedvéért.

A legújabb verzió jól viselkedett a tesztben, engedte, hogy több trackert is hozzáadjunk, sőt a gombok kezelhetőségével sem volt problémánk. A letöltés állapotát is jól lehet követni, bár a µTorrent-tel ellentétben itt nem látjuk, hogy kitől és milyen országból töltünk le.

A Bitspirit valóságos ADSL-szakiA Bitspirit valóságos ADSL-szaki


A BitSpirit megbízható kliens, csak – a hivatalos honlap reklámjával ellentétben – kissé erőforráséhes. Egy giga RAM memória, illetve többmagos processzorok esetén ez a dolog nem szembeszökő, de 512 rammal, illetve lassabb Celeron/Sempron processzorok esetén a BitSpirit, a Nero, a Firefox, a Yahoo Messenger, illetve a Media Player Classic egyszerre garantáltan nem fog zökkenőmentesen működni.

Hasznosnak bizonyulhat a Market funkció is, amiben mi is megoszthatunk torrenteket. Ha elindítjuk a BitSpiritet, megjelenik egy, a letöltések állapotát mutató sáv is, így mindig tudjuk, hogy hány százaléknál is tart a download.


Honnan töltsünk le?

Az alábbi trackerek részint, vagy teljesen jogcím nélküli letöltéseket biztosítanak azok számára, akik nem tartanak az internetes rendőrségtől.

KalózkikötőKalózkikötő
thepiratebay.org >>

Svédországi tracker, egyike a legnépszerűbbeknek. Üzemeltetőik azt állítják: bizonyítékuk van arra, hogy több nagyobb film és zenekiadó hivatásszerűen hackereket alkalmazott, hogy eltüntessék a trackert. Az ironikusan kalózkikötő nevet viselő tracker azonban fennmaradt. Az oldal nyelve magyarra is állítható.


isohunt.com >>

A legtöbb fontos trackert végigfésülő torrent szolgáltató, sok hasznos tanáccsal, fórummal – amit itt nem lelsz, azt nagy valószínűséggel máshol sem fogod megtalálni.


mininova.org >>

A MininovaA Mininova

A legelső hírhedt torrent tracker, a Suprnova (sic!) leszármazottja. Kategóriák alapján, sok seed között lehet turkálni, a legfontosabb újdonságok itt találhatók meg.


demonoid.com >>

Arányfigyelős, zárt tracker, ahol rendszerint péntekenként vagy vasárnaponként szabad a regisztrálás. Zárt trackerről lévén szó, nem árt a letöltés-feltöltés arányára figyelni. A fórumból kiderül az is, hogy milyen a feltöltött fájl minősége.


eztvefnet.nl >>

Akárcsak a PirateBay, ez a szerver is támadások áldozatául esett. Pillanatnyilag az eztv.nl, vagy az eztv.it címen érhető el. Az eztv csapata az ősi mIRC-es szervernek számító fneten verbuválódott, akik a legújabb sorozatokat kínálják letöltésre nap mint nap.


  • Megosztás:




HIRDETÉS










SZAVAZÓGÉP

Mi a fontos Önnek egy vitában?

Hogy kiderüljön, kinek van igaza. 7
Hogy megtudjuk, mi az igazság. 71
Hogy mindenkinek meghallgassuk és figyelembe vegyük a véleményét. 70
Hogy megnyerjem. 19
Hogy találjunk egy kompromisszumos megoldást. 48
Hogy lehetőleg senkit se sértsünk meg. 2
Értelmetlennek tartom a vitákat és ezért nem vitázom. 9

KORÁBBI SZAVAZÓGÉPEK

Társadalmi beágyazottság nélkül kezdett erdélyi terjeszkedésbe a Jobbik
Nna, remélem, Parászka. Boróka is elolvassa a cikket. (...)
Sekszpír Vilmos, 2013 május 8 15:48

Hogy élünk a magyarországi magyarokhoz képest?
Romániában 2008-ban olyan torzulások voltak a bérezésben és a foglalkoztatottságban ami (...)
Korodi Szabolcs, 2013 május 3 07:58

Plan B: hogyan kerül egy kolozsvári galéria a világ legjobbjai közé?
@anti-művész: orulok, hogy valaszoltal, mert igy kifejtetted kicsit jobban, es tenyleg ervenyes (...)
nihil, 2013 április 26 10:33

Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás
Ha van külföldi beruházó, akkor az a baja székelynek. Ha nincs, akkor meg az. Az Isten se tud ezeken (...)
figyelő, 2013 április 26 10:25

Leszavazta a Maros Megyei Névadó Bizottság a Bernády Gyögy iskolanevet
@Covaci Dejoke: Nincs mit köszöngess! Tudomásul kell venni, hogy többen vannak. Vagy még (...)
figyelő, 2013 április 26 10:12

Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás
Amiről nem beszéltek, hogy Olosz Gergely RMDSZ-es politikustól vették a gyár területét, és még (...)
Ferike, 2013 április 26 09:49


Array ( [0] => Array ( [Knev] => Sekszpír Vilmos [Kdatum] => 2013 május 8 15:48 [Kszoveg] => Nna, remélem, Parászka. Boróka is elolvassa a cikket. [Kcikk] => 20224 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20224#kommentek [Ccim] => Társadalmi beágyazottság nélkül kezdett erdélyi terjeszkedésbe a Jobbik [datum] => 2013-05-08 15:48:26 ) [1] => Array ( [Knev] => Korodi Szabolcs [Kdatum] => 2013 május 3 07:58 [Kszoveg] => Romániában 2008-ban olyan torzulások voltak a bérezésben és a foglalkoztatottságban ami megkérdőjelezi a tanulmány egyes megállapításainak kivetítését napjainkra. Igy kezeljük az 5 évvel ezelőtti tények rögzítéseként. Ma számunkra kevésbé előnyös a helyzet. [Kcikk] => 20204 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20204#kommentek [Ccim] => Hogy élünk a magyarországi magyarokhoz képest? [datum] => 2013-05-03 07:58:05 ) [2] => Array ( [Knev] => nihil [Kdatum] => 2013 április 26 10:33 [Kszoveg] => @anti-művész: orulok, hogy valaszoltal, mert igy kifejtetted kicsit jobban, es tenyleg ervenyes erveid vannak. teljesen egyetertek azzal, hogy a muveszet semmilyen aga nem szabadna teljesen magaba fodrulo legyen. en csak azt mondtam, hogy ha egy festm,eny/mualkotas nem ertheto, akkora hatterel van a baj. es ahogy vannak konyvek amelyek melyek, de laikusok szamara is elvezhetoek, ugy vannak hasonlo modern festmenyek is. peldaul Brad Kunkle-t napjaink Klintjenek tartjak, es szinte az osszes kepe laikusok szamara is elvezheto. masreszt erre kell szamitani. szoval az ember ne csodalkozzon, h alemegy egy krikettmecsre, ugy hogy nem ismeri a szabajokat, es nem elvezi. vannak kiallitasok, amire egyszeruen jobb el se menni. legalabbis szamomra :P [Kcikk] => 20151 [Klink] => http://multikult.transindex.ro/?cikk=20151#kommentek [Ccim] => Plan B: hogyan kerül egy kolozsvári galéria a világ legjobbjai közé? [datum] => 2013-04-26 10:33:58 ) [3] => Array ( [Knev] => figyelő [Kdatum] => 2013 április 26 10:25 [Kszoveg] => Ha van külföldi beruházó, akkor az a baja székelynek. Ha nincs, akkor meg az. Az Isten se tud ezeken eligazodni. "hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás" Marhanagy veszélyforrás lehet! Gondoljuk csak el: - mindent le fog papírozni, semmi nem fog feketén menni, - minden alkalmazottját be fogja jelenteni, - minden alkalmazottja után időben és napra készen be lesznek fizetve a tásadalombiztosítási járulékok, - és, ha még mindezek tetjébe egy kicsit európaibb fizetést fog adni az alkalmazottainak, az maga lesz a katasztrófák katasztrófája. [Kcikk] => 20163 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20163#kommentek [Ccim] => Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás [datum] => 2013-04-26 10:25:42 ) [4] => Array ( [Knev] => figyelő [Kdatum] => 2013 április 26 10:12 [Kszoveg] => @Covaci Dejoke: Nincs mit köszöngess! Tudomásul kell venni, hogy többen vannak. Vagy még helyesebben: többségbe kerültek. De ha esetleg nem vagy hajlandó ezt tudomásul venni, úgyis mindegy. A tényeken az egy fikarcnyit se változtat. Nem "Markó, Borbély, Frunda, Kelemen Brassai stb." okolhatók mindezért, hanem a jómagyar természetünk. [Kcikk] => 32770 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32770#kommentek [Ccim] => Leszavazta a Maros Megyei Névadó Bizottság a Bernády Gyögy iskolanevet [datum] => 2013-04-26 10:12:53 ) [5] => Array ( [Knev] => Ferike [Kdatum] => 2013 április 26 09:49 [Kszoveg] => Amiről nem beszéltek, hogy Olosz Gergely RMDSZ-es politikustól vették a gyár területét, és még kíváncsi vagyok, hogy a többi háromszéki RMDSZ-es mivel van benne a bizniszben.Ez az egész eléggé nemzetárulás szagú dolog. [Kcikk] => 20163 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20163#kommentek [Ccim] => Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás [datum] => 2013-04-26 09:49:50 ) [6] => Array ( [Knev] => Levente [Kdatum] => 2013 április 26 08:57 [Kszoveg] => Egyelőre több rossz, mint jó! Ezt kellene szem előtt tartani. Idézet a civilek által kiadott közleményből: Feltesszük a kérdést, hogy a Kovászna Megye Tanácsa kivel tart? A saját polgáraival vagy a beruházóval, mert egyelőre úgy néz ki, hogy az utóbbival, és nem azokkal, akiknek adóiból a fizetését kapja. [Kcikk] => 20163 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20163#kommentek [Ccim] => Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás [datum] => 2013-04-26 08:57:04 ) [7] => Array ( [Knev] => greg [Kdatum] => 2013 április 26 07:42 [Kszoveg] => Hüj! Az anyját. Várom az EU szolgálatos aggodóit, mert, ha emlékezetem nem csal , akkor a nemrég elfogadott magyar alaptörvényben is ekképpen fogalmazták meg a házasság intézményét és mint olyan egyik pontja volt annak a hisztérikus támadási felületnek amellyel megpróbálták/megpróbálják Magyarország demokratikusan, törvényes választások nyomán hatalomra került párt kormányának lejáratását, ellehetetlenítését. [Kcikk] => 32771 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32771#kommentek [Ccim] => Raluca Turcan alaptörvénybe foglalná: a házasság nő és férfi közötti kapcsolat [datum] => 2013-04-26 07:42:18 ) [8] => Array ( [Knev] => karma [Kdatum] => 2013 április 25 22:22 [Kszoveg] => Minimum vitathatónak érzem az előadó minősítését, hogy az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul a magyarországiaknál. Elképzelem mit mondana Veres Valér ha májusban az áprilisi fizetésének a 68 százalékát vinné haza: Ebben a hónapban kicsivel kevesebbet kerestem. Ha tisztán a matematikánál maradunk, akkor egy átlagos erdélyi keresetnek a vásárlóértéke 32 százalékkal kevesebb keres mint egy magyaré. Ami szerintem nem kevés, sőt, tetemes. [Kcikk] => 32764 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32764#kommentek [Ccim] => Az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul a magyarországiaknál [datum] => 2013-04-25 22:22:11 ) [9] => Array ( [Knev] => kettős mérce [Kdatum] => 2013 április 25 22:10 [Kszoveg] => Nos egy újabb bizonyítéka annak,hogy nem egyforma mércével mérnek az uniós elvtársak.Nem szabad elfelejteni ,hogy az uniót is a bolsevik liberálisok alapították még annó ,hát jó irányban azóta sem változott. [Kcikk] => 19876 [Klink] => http://vilag.transindex.ro/?hir=19876#kommentek [Ccim] => ET-monitoring alá kerül Magyarország [datum] => 2013-04-25 22:10:56 ) [10] => Array ( [Knev] => Covaci Dejoke [Kdatum] => 2013 április 25 21:42 [Kszoveg] => Köszönjük RMDSZ, köszönjük Markó, Borbély, Frunda, Kelemen Brassai stb. Mulcumim din szuflet, npulámjá. [Kcikk] => 32770 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32770#kommentek [Ccim] => Leszavazta a Maros Megyei Névadó Bizottság a Bernády Gyögy iskolanevet [datum] => 2013-04-25 21:42:08 ) [11] => Array ( [Knev] => Edler András György [Kdatum] => 2013 április 25 21:25 [Kszoveg] => Egy normálisan gondolkozó román politikus! Sajnos kevés van belőlük... [Kcikk] => 32771 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32771#kommentek [Ccim] => Raluca Turcan alaptörvénybe foglalná: a házasság nő és férfi közötti kapcsolat [datum] => 2013-04-25 21:25:01 ) [12] => Array ( [Knev] => Gergely Tamás [Kdatum] => 2013 március 23 11:56 [Kszoveg] => Rendkívül izgalmas! [Kcikk] => 810 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=810#kommentek [Ccim] => Slam Poetry Erdély: Nemzeti Dal [datum] => 2013-03-23 11:56:38 ) [13] => Array ( [Knev] => Almos [Kdatum] => 2013 március 15 20:32 [Kszoveg] => Ez tetszett nekem Levente [Kcikk] => 807 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=807#kommentek [Ccim] => Száz év vagány - T. Szabó Levente Jókai Kiskirályok című regényéről [datum] => 2013-03-15 20:32:55 ) [14] => Array ( [Knev] => Antiminden [Kdatum] => 2013 március 15 17:16 [Kszoveg] => Nekem ez elég eröltetettnek tűnik. [Kcikk] => 810 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=810#kommentek [Ccim] => Slam Poetry Erdély: Nemzeti Dal [datum] => 2013-03-15 17:16:20 ) [15] => Array ( [Knev] => atilsz [Kdatum] => 2013 március 14 20:09 [Kszoveg] => szep bemutato! csak igy tovabb ! [Kcikk] => 807 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=807#kommentek [Ccim] => Száz év vagány - T. Szabó Levente Jókai Kiskirályok című regényéről [datum] => 2013-03-14 20:09:31 ) [16] => Array ( [Knev] => Nagy Szabo Ferenc 1600-ban [Kdatum] => 2013 március 3 14:51 [Kszoveg] => a szekelyek asszondtak mikor Borsos Tamas nekifogott epitkezni Vasarhelyen : > "a szekelysegen var ne legyen" "hogy ok nem engedik, hogy legyen, hanem reank jonek es elhanyjak a kastelyocskankat" > "az uraim arra esmet igy replicalnak: hogy lam Haromszeken sok kastely van, es azt miert nem hannyatok el?" > "de azok csak apro keritesek" > "Utoljara aval is ellent vetettek a mi uraink hogy nem vagyunk mi szekelyek hanem varosiak" [Kcikk] => 990 [Klink] => http://nagy.transindex.ro/?cikk=990#kommentek [Ccim] => Busszal jönnek zászlósok [datum] => 2013-03-03 14:51:26 ) [17] => Array ( [Knev] => Lőrincz Magor [Kdatum] => 2013 március 1 12:31 [Kszoveg] => "kedves" Endre! Őszintén az utolsó mondata tetszett, hogy mikor válik el vásárhely Szélelyföldtől. Nincs is szükség olyan "magyarokra", mint a vásárhelyiek, akik mindenben csak az önös érdeket nézik, mellőzve bármilyen magyar érzéseket, eljönnek Székelyföldre és úgy viselkednek, mint valami urak, akik előtt meg kellene hajólni...hát remélem 30 év múlva visszaolvassa, ezt az irományát és példát vesz a japán barátaink végső tettéről, mikor majd az unokája salutot fog köszönni a markó béla szobránál... "tisztelettel" [Kcikk] => 990 [Klink] => http://nagy.transindex.ro/?cikk=990#kommentek [Ccim] => Busszal jönnek zászlósok [datum] => 2013-03-01 12:31:57 ) [18] => Array ( [Knev] => Biff [Kdatum] => 2013 február 28 04:00 [Kszoveg] => Honnan van a zene? Nagyon jol illik. [Kcikk] => 805 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=805#kommentek [Ccim] => Mátyás király 570 lampionja [datum] => 2013-02-28 04:00:04 ) [19] => Array ( [Knev] => Kiss László [Kdatum] => 2013 február 23 22:25 [Kszoveg] => nagyon szép! [Kcikk] => 805 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=805#kommentek [Ccim] => Mátyás király 570 lampionja [datum] => 2013-02-23 22:25:44 ) [20] => Array ( [Knev] => Pyroska [Kdatum] => 2013 január 4 21:41 [Kszoveg] => ki "mea culpa" -zott 89 után a posztkommunista országokban, a tönkretett életekért? Olyan embereket támadtok, akik már meghaltak, így védekezni nem is tudnak.Különös, hogy ilyen részletesen kaptátok meg a szekus dossziét, akkor, amikor más hozzá sem jut sajátjához. Mérhetetlen gyűlölettel veszi elő újra és újra K.Csilla a neveket, bár Xántus Gábor már 2007 ben bocsánatot is kért, de nincs kegyelem! Soraid utolsó része adja meg a választ, ezek az emberek "egy senki"nek nézték apátokat, azért az állandó visszatérő vád. Könczei Ádám ember volt, a maga jó és rossz tulajdonságaival, nem kell szentté avatni. Akik érdemben hozzá tudnának szólni ki is volt ő valójában, már meghaltak vagy nem akarnak nyilatkozni. [Kcikk] => 236 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=236#kommentek [Ccim] => A SZŐCS ISTVÁN-ÜGY [datum] => 2013-01-04 21:41:58 ) [21] => Array ( [Knev] => Pyroska [Kdatum] => 2013 január 4 13:14 [Kszoveg] => Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa Könczei Csilla szekusblogját. Az általa közzétett jelentésekből sok minden kiderül. Kiderül apjának természete, hajlama- hajlamos volt kényes témákat feszegetni olyanok előtt, akikről nem tudhatta barátok-e vagy sem (sofőr plusz annak rokona), kolléga, aki azt is hihette, hogy provokálják. Nem engedhettél meg magadnak csak úgy beszédtémákat büntetlenül. Az is kitűnik, hogy az informátor támogatta nevezett alkalmazását, mégpedig humánus okokból(rossz anyagi helyzet-család!) Ezt Hajdú Győző és Ádám Erzsébet soha nem tette volna meg. Ismervén Szőcs István bácsit, a Gézáról készült jelentéseit inkább a paródia műfajába sorolnám én is. [Kcikk] => 236 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=236#kommentek [Ccim] => A SZŐCS ISTVÁN-ÜGY [datum] => 2013-01-04 13:14:28 ) [22] => Array ( [Knev] => Pyroska [Kdatum] => 2013 január 4 12:59 [Kszoveg] => Könczei Cs. kemény sorokat ír. Nem látom a beszervező tisztek nevét?! Ők mikor kérnek bocsánatot, a megnyomorított életekért? Mikor ítélnek el egyet is az elkövetett kegyetlenségekért? Ki hiszi el,hogy az általa felsorolt emberek vígan és dalolva jelentettek? Csak úgy, magánóráikban? Xántus még elmesélte miért, de sokan még nem is tudnak hozzászólni mert már rég meghaltak. Átnéztem a felsorolt emberek életét, hát nem volt egy leány állom... Régen a szekú nyomorította meg őket, most meg egy "tiszta ember" teszi rá a pontot, a feddhetetlen ,távolítja el Kolozsvár értelmiségi világából, szóval befejezi azt, amit ők elkezdtek, hiszen az volt a cél, elnyomni, felszámolni azt a kultúrát, amit ők és édesapja képviselt. A bizalmatlanság férge olyan mint szú a fából, nem könnyű, néha lehetetlen kiölni.Nem tudom mi volt Cs. Gyimesi Évának a gondolatmenete, hogy nem kell feltárni az informátorok nevét, de én öreg vagyok, és neki adok igazat. [Kcikk] => 236 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=236#kommentek [Ccim] => A SZŐCS ISTVÁN-ÜGY [datum] => 2013-01-04 12:59:43 ) [23] => Array ( [Knev] => sxs [Kdatum] => 2012 október 26 21:27 [Kszoveg] => S ki a frászt érdekel, hogy mi lesz amerika sorsa? [Kcikk] => 217 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=217#kommentek [Ccim] => OBAMÁT VISSZAVÁLASZTOTTÁK [datum] => 2012-10-26 21:27:55 ) [24] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:54 [Kszoveg] => 5. Na és még eg utolsó: nem kell művelődésszervezőnek vagy pedagógusnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, a fentbeszkennelt levél is mutatja, mi a baj. Egy magyarul nem jól író konfirmálónak nem egy nehézkes vallásos szöveget kell diktálni, hogy lealázzuk, milyen tudatlan. Ennél sokkal eysrűbb és érdekesebb formái is vannak a tanításnak. Talán tényleg jó lenne másfelé is nyitni, hogy ezeket a szakmai finomágokat eltanulják... [Kcikk] => 312 [Klink] => http://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:54:25 ) [25] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:52 [Kszoveg] => 4. Gondolom, a röghöz kötést is simán oda lehetett volna csapni az előírásokhoz, hogy rend legyen. Ezért kérdeztem: Dávid úr nagybányai? Mert ha nem, vissza ő is oda, ahol született. Senki se menjen máshová, éljünk, mint a jobbágyok. Tovább: írják elő, hogy ne legyen annyi válás, mert az se tesz jót, sőt, házasságon kívüli kapcsolatok sem. Be tudnám bizonyítani, hogy ezzel is erősödne a közösség. Biztos, hogy a Kiáltvány írói mindenben tiszták lennének? Vagy ha nem, váltsák le őket, és legyen egy Nagybányai Inkvi...bocsánat, Szék, majd ők megaszongyák. [Kcikk] => 312 [Klink] => http://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:52:05 ) [26] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:48 [Kszoveg] => 3. Jelzem, hogy a nagybányai magyarság nem attól fogyott ilyen drasztikusan, mert újabban sok a vegyes házasság. Nincs több most, mint a nyolcvanas években. A kivándorlás, elvándorlás a fő ok, az, hogy nagybányai ismerőseim szerint a kilencvenes években egész osztályok mentek el, és ennek elsősorban gazdasági okai vannak. Volt osztály, amiből 3-an maradtak, és akkor már mindegy, kivel házasodtak. És ez globális jelenség. [Kcikk] => 312 [Klink] => http://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:48:34 ) [27] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:46 [Kszoveg] => 2. Ahhoz a vidéki, konkurenca nélküli orvoshoz hasonlít, aki annyira hozzászokott saját fontosságához, hogy egy idő után nemcsak a testek, hanem a lelkek felett is őrködni akar - mindannyian ismerjük a beteg szájában turkáló, s közben költészetrl, politikáról papoló orvos típusát, aki azt is megmondja, kire kell szavazni - sa beteg nem mer elentmondani, mert éppen akkor kiszolgáltatott helyzetben van Ettől aztán néhány év múlva az illető maga is elhiszi, hogy neki joga van ehhez. Milyen jogon, milyen alapon képzeli egy akármilyen lelkes művelődésszervező is, hogy megengedheti magának ezt az arroganciát? Hol a szakmai alázat? Hány pap, tanár, szociális munkás dolgozik 50 éve, és nem mer ilyenekt előírni?Nem gyávaságból, hanem mert van érzéke a finomabb hozzáálláshoz. [Kcikk] => 312 [Klink] => http://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:46:10 ) [28] => Array ( [Knev] => Gall Icus [Kdatum] => 2012 május 28 18:42 [Kszoveg] => Ami előtt véleményt alkotsz, és nyilvánítasz, mindég gondold meg jól, akár olvass is hozzá, majd azután ereszd! Itt mellékelek egy kiváló véleményt Nyírőről. Ma hallottam Takaró Mihály profot nyilatkozni, hasonló kiegyensúlyozott vélemény volt, mint itt olvashatod: http://kulturhon.szhblog.ro/2012/05/20/a-hazatero-nyiro-jozsef/ [Kcikk] => 179 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=179#kommentek [Ccim] => NYÍRŐ JÓZSEF ÚJRATEMETÉSE [datum] => 2012-05-28 18:42:27 ) [29] => Array ( [Knev] => FERENCZ ZSUZSANNA [Kdatum] => 2012 április 14 19:10 [Kszoveg] => Miért kell azt hinned, hogy minden politikus korrupt........ az egészséges szemléletben szerintem minden politikusunkat azért kell megvédenünk, mert nem is férhet a nevükhöz semmiféle csalás. Remélem Borbély féle vádaskodás is csak egy politikai lejáratási akció, ami előbb vagy útóbb kiderül, mert túlságosan kemény dió volt a Verespataki projektben. [Kcikk] => 114 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=114#kommentek [Ccim] => BORBÉLY ÉS A DNA [datum] => 2012-04-14 19:10:23 ) )




24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS