HIRDETÉS

  • Megosztás:
  •  Tech RSS
  •  Elküldöm e-mailben
  •  Kinyomtatom
  • Utolsó frissítés: 07: 1 GMT +2, 2007. 3-.

Szin Péter
ÖSSZEKAPTAK
Zappos szívatás: le volt tiltva a Cosmote


A feltörekvő Cosmote és a mobilinternetre fókuszáló Zapp a kapcsolási díjakon vitázik. Ha a Zapp továbbra is ilyen gyatrán szolgáltat, maradék 400 ezer ügyfelét is elveszítheti.


HIRDETÉS






A két szolgáltató közt a Távközlési Főfelügyeletnek kellett bíráskodnia

Több mint 36 órán keresztül nem hívhatták egymást a két kisebb mobilszolgáltató, a Zapp és a Cosmote ügyfelei. A letiltást a Zapp márkanéven szolgáltató Telemobil léptette életbe, válaszul a Távközlési Főfelügyelet (ANRCTI) arra kötelezte a szolgáltatót, hogy biztosítsa a két hálózat összekapcsolhatóságát.

A hatóság egyúttal lépéseket tesz annak érdekében, hogy megoldódjon a két szolgáltató közötti vita – legalábbis ez áll a főfelügyelet közleményében."A Zapp Telemobil lépése azért is példátlanul súlyos, mert nagyszámú ügyfelet érint. Információink szerint a Zapp-os ügyfelek száma több mint 400 ezer, a Cosmotéé 1,23 millió" – nyilatkozta Dan Georgescu, a főfelügyelet elnöke.

A Cosmote új összekapcsolási szerződést követel a Zapp Telemobiltól, miután a kapcsolási díjakról szóló régi megállapodás március elsején lejárt. A Cosmote azzal érvelt a főfelügyelethez benyújtott beadványában, hogy ideiglenesen a régi szerződés keretfeltételei szerint állítsa helyre a Cosmote-Zapp kommunikációt, mert a letiltás miatt a cég "súlyos és pótolhatatlan" anyagi és erkölcsi károkat szenved, sőt "rendkívül sérelmes mind a Cosmote, mind a Zapp Telemobil ügyfeleire nézve".

A Zapp Telemobil elsősorban az üzleti felhasználóknak kínálta a szélessávú mobilinternetet, de ZappFixTel nevű szolgáltatásával a Romtelecom vidéki ügyfeleit igyekezett átcsábítani. Viszont ahogy a két nagy, az Orange és a Vodafone folyamatosan fejleszti harmadik generációs szolgáltatásait, a Zapp fokozatosan elveszti a gyors adatátvitelt biztosító CDMA-technológia biztosította kezdeti előnyöketA Zapp Telemobil elsősorban az üzleti felhasználóknak kínálta a szélessávú mobilinternetet, de ZappFixTel nevű szolgáltatásával a Romtelecom vidéki ügyfeleit igyekezett átcsábítani. Viszont ahogy a két nagy, az Orange és a Vodafone folyamatosan fejleszti harmadik generációs szolgáltatásait, a Zapp fokozatosan elveszti a gyors adatátvitelt biztosító CDMA-technológia biztosította kezdeti előnyöket


Kölcsönös zsarolgatás

A Telemobil viszont azzal védekezik, hogy a Cosmote követelése az ideiglenes összekapcsolásra megalapozatlan, mert "rendkívüli állapot nem áll fent", ugyanis a két hálózat közti hang- és adatforgalmazás felfüggesztése egyszerűen a kapcsolási szerződés lejárta miatt következett be.

A szolgáltató vezetői azzal érvelnek, hogy a két cég képviselői hosszas tárgyalásokat folytattak, de nem jutottak megállapodásra. A Telemobil közlése szerint a cég időben informálta a Cosmote igazgatóságát arról, hogy ha nem fogadják el feltételeiket, március elsejével életbe lép a letiltás.

A Telemobil azt követelte a Cosmote igazgatótanácsától, hogy a kapcsolási díjakat csökkentse percenként 10 eurocentre a korábbi 12 centről, illetve az sms-ek 3 eurocentes tarifájából is engedjen egy centnyit.

Hogy a Cosmote illetékesei hogyan vélekedtek a díjcsökkentési javaslatról, azt nem tudni; mindenesetre nem kizárt, hogy szándékosan hagyták idáig fajulni a helyzetet, hogy a szolgáltatás egyoldalú felfüggesztése miatt a Zapp hátrányos helyzetbe kerüljön, és ideiglesen maradjanak a régi árak.


A Zapp Telemobil bíróságra viszi az ügyet

A botrány időközben újabb szakaszához érkezett: a Zapp Telemobil pert indít a Távközlési Főfelügyelet ellen azzal a váddal, hogy a hatóságnak nem lett volna joga kapcsolási díjakat is megszabva a Cosmote-Zapp forgalom helyreállítására kötelezni a szolgáltatót. Az ANRCTI döntése szerint a két szolgáltató közötti elszámolás továbbra is a régi kapcsolásidíj-szerződés tarifái szerint zajlik.

A Telemobil ügyvédje szerint a hatóságnak nincs joga előírni a kapcsolási díjakat – ezzel szemben áll az a tény, hogy például az Orange és a Vodafone közti kapcsolási díjcsökkentésről pontosan az ANRCTI döntött (sőt azért érte kritika a hatóságot, mert halogatva rendelte el a tarifák csökkentését). A pereskedés fő oka valószínűleg az, hogy a cég "diszkriminatívnak" tartja a percenkénti 12 centes, illetve sms-enként 3 centes díjszabást.

A Cosmotet a görög anyavállalat, az OTE tetszhalott állapotból támasztotta fel 2005 őszén azért, hogy a Romtelecommal közösen kiépített, 1800 Mhz-es hálózatba befektetett összeg ne ússzon el. A cég közlése szerint 2006 szeptembere és decembere között 556 ezer új ügyfelet szerzett. A nettó veszteség 91,6 millió euró, ezt a cégvezetés az újrafelfejlesztés költségeivel indokolja (a baloldali fotón Nikolaosz Tszolasz vezérigazgató jelenti be a Cosmote újraindulását 2005 decemberében)A Cosmotet a görög anyavállalat, az OTE tetszhalott állapotból támasztotta fel 2005 őszén azért, hogy a Romtelecommal közösen kiépített, 1800 Mhz-es hálózatba befektetett összeg ne ússzon el. A cég közlése szerint 2006 szeptembere és decembere között 556 ezer új ügyfelet szerzett. A nettó veszteség 91,6 millió euró, ezt a cégvezetés az újrafelfejlesztés költségeivel indokolja (a baloldali fotón Nikolaosz Tszolasz vezérigazgató jelenti be a Cosmote újraindulását 2005 decemberében)


Az ANRCTI ellenben azzal érvel, hogy szó sincs új tarifatáblázatról: a hatóság csak arról döntött, hogy ideiglenesen, mind a két szolgáltató ügyfeleinek érdekében maradjon érvényben a korábbi megállapodás. A felügyeletnek különben joga van arra, hogy ha a két cég ezután sem jut megállapodásra, saját hatáskörben döntsön a kapcsolási díjakról.


Túlterhelt a hálózat, vagy gondatlanság miatt lassú a Zappos internet?

Románia első harmadik generációs mobilszolgáltatójával, a Zapp Telemobillal kapcsolatban más problémák is vannak. A 450 Mhz-es frekvencián, CDMA standard szerint szolgáltató vállalkozás több mint egy féléve állt át arra, hogy mobilinternet-szolgáltatóként növelje piaci részesedését. Ennek érdekében előbb idő- és adatforgalmi korlátokat felállítva, majd mindenféle korlátozás nélkül kínált átalánydíjas szélessávú internet-szolgáltatást a nagyobb városokban.

A reklámüzenet lényege az volt, hogy fizetsz havi 39 dollár plusz áfát, és cserébe annyit netezel a laptopodon, amennyit akarsz. A cég üzleti ügyfeleinek a notebook-ba csúsztatható PCMCIA-kártya formájában is kínált speckó modemet – az előny az, hogy nem kell örökké az USB-kábelekkel és a modem akkujával bűvészkedni. Ezt egészítette ki a ZappFixTel nevű szolgáltatás, mellyel a vidéken élőket célozta meg; ehhez is lehet 10 dollárért átalánydíjas internet-előfizetést kötni.

Szerkesztőségünk tapasztalatai szerint a Zapp Online Express Unlimited márkanéven futó, elvileg szélessávú szolgáltatás annyira nem teljesíti beígért 2,4 megabites letöltési sebességet, hogy az már fogyasztóvédelmi vizsgálat tárgya lehetne, annak ellenére, hogy a szolgáltató bölcsen nem kötelezi magát a szerződésekben sávszélesség-minimum biztosítására. A 2,4 megabit helyett sokszor lassabb a net, mint mikor tíz évvel ezelőtt mindenki a hagyományos telefonvonalakon tárcsázott be a szolgáltatóhoz.

Az otthoni felhasználóknak szánt ZappFixTel esetében sem jobb a helyzet: a hangszolgáltatás rendben működik, de a netkapcsolat csak jobb napokon éri el a maximum-kapacitást, a 115 kilobit/másodpercet, az átlag 28-36 kilobit körül mozog, ami siralmas.


  • Megosztás:




HIRDETÉS










SZAVAZÓGÉP

Európai főügyész lesz Kövesi?

Igen, mert példát akarnak vele statuálni 70
Nem, bár szerintem ő kellene legyen 9
Igen, mert jó szakember 183
Nem, mert szakmailag nem alkalmas 11
Igen, bár nem érdemelte ki 16
Nem, mert erkölcsileg nem alkalmas 60
Igen, mert az EP is őt támogatja 14
Fogalmam sincs 47

KORÁBBI SZAVAZÓGÉPEK

Társadalmi beágyazottság nélkül kezdett erdélyi terjeszkedésbe a Jobbik
Nna, remélem, Parászka. Boróka is elolvassa a cikket. (...)
Sekszpír Vilmos, 2013 május 8 15:48

Hogy élünk a magyarországi magyarokhoz képest?
Romániában 2008-ban olyan torzulások voltak a bérezésben és a foglalkoztatottságban ami (...)
Korodi Szabolcs, 2013 május 3 07:58

Plan B: hogyan kerül egy kolozsvári galéria a világ legjobbjai közé?
@anti-művész: orulok, hogy valaszoltal, mert igy kifejtetted kicsit jobban, es tenyleg ervenyes (...)
nihil, 2013 április 26 10:33

Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás
Ha van külföldi beruházó, akkor az a baja székelynek. Ha nincs, akkor meg az. Az Isten se tud ezeken (...)
figyelő, 2013 április 26 10:25

Leszavazta a Maros Megyei Névadó Bizottság a Bernády Gyögy iskolanevet
@Covaci Dejoke: Nincs mit köszöngess! Tudomásul kell venni, hogy többen vannak. Vagy még (...)
figyelő, 2013 április 26 10:12

Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás
Amiről nem beszéltek, hogy Olosz Gergely RMDSZ-es politikustól vették a gyár területét, és még (...)
Ferike, 2013 április 26 09:49


Array ( [0] => Array ( [Knev] => Sekszpír Vilmos [Kdatum] => 2013 május 8 15:48 [Kszoveg] => Nna, remélem, Parászka. Boróka is elolvassa a cikket. [Kcikk] => 20224 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20224#kommentek [Ccim] => Társadalmi beágyazottság nélkül kezdett erdélyi terjeszkedésbe a Jobbik [datum] => 2013-05-08 15:48:26 ) [1] => Array ( [Knev] => Korodi Szabolcs [Kdatum] => 2013 május 3 07:58 [Kszoveg] => Romániában 2008-ban olyan torzulások voltak a bérezésben és a foglalkoztatottságban ami megkérdőjelezi a tanulmány egyes megállapításainak kivetítését napjainkra. Igy kezeljük az 5 évvel ezelőtti tények rögzítéseként. Ma számunkra kevésbé előnyös a helyzet. [Kcikk] => 20204 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20204#kommentek [Ccim] => Hogy élünk a magyarországi magyarokhoz képest? [datum] => 2013-05-03 07:58:05 ) [2] => Array ( [Knev] => nihil [Kdatum] => 2013 április 26 10:33 [Kszoveg] => @anti-művész: orulok, hogy valaszoltal, mert igy kifejtetted kicsit jobban, es tenyleg ervenyes erveid vannak. teljesen egyetertek azzal, hogy a muveszet semmilyen aga nem szabadna teljesen magaba fodrulo legyen. en csak azt mondtam, hogy ha egy festm,eny/mualkotas nem ertheto, akkora hatterel van a baj. es ahogy vannak konyvek amelyek melyek, de laikusok szamara is elvezhetoek, ugy vannak hasonlo modern festmenyek is. peldaul Brad Kunkle-t napjaink Klintjenek tartjak, es szinte az osszes kepe laikusok szamara is elvezheto. masreszt erre kell szamitani. szoval az ember ne csodalkozzon, h alemegy egy krikettmecsre, ugy hogy nem ismeri a szabajokat, es nem elvezi. vannak kiallitasok, amire egyszeruen jobb el se menni. legalabbis szamomra :P [Kcikk] => 20151 [Klink] => http://multikult.transindex.ro/?cikk=20151#kommentek [Ccim] => Plan B: hogyan kerül egy kolozsvári galéria a világ legjobbjai közé? [datum] => 2013-04-26 10:33:58 ) [3] => Array ( [Knev] => figyelő [Kdatum] => 2013 április 26 10:25 [Kszoveg] => Ha van külföldi beruházó, akkor az a baja székelynek. Ha nincs, akkor meg az. Az Isten se tud ezeken eligazodni. "hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás" Marhanagy veszélyforrás lehet! Gondoljuk csak el: - mindent le fog papírozni, semmi nem fog feketén menni, - minden alkalmazottját be fogja jelenteni, - minden alkalmazottja után időben és napra készen be lesznek fizetve a tásadalombiztosítási járulékok, - és, ha még mindezek tetjébe egy kicsit európaibb fizetést fog adni az alkalmazottainak, az maga lesz a katasztrófák katasztrófája. [Kcikk] => 20163 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20163#kommentek [Ccim] => Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás [datum] => 2013-04-26 10:25:42 ) [4] => Array ( [Knev] => figyelő [Kdatum] => 2013 április 26 10:12 [Kszoveg] => @Covaci Dejoke: Nincs mit köszöngess! Tudomásul kell venni, hogy többen vannak. Vagy még helyesebben: többségbe kerültek. De ha esetleg nem vagy hajlandó ezt tudomásul venni, úgyis mindegy. A tényeken az egy fikarcnyit se változtat. Nem "Markó, Borbély, Frunda, Kelemen Brassai stb." okolhatók mindezért, hanem a jómagyar természetünk. [Kcikk] => 32770 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32770#kommentek [Ccim] => Leszavazta a Maros Megyei Névadó Bizottság a Bernády Gyögy iskolanevet [datum] => 2013-04-26 10:12:53 ) [5] => Array ( [Knev] => Ferike [Kdatum] => 2013 április 26 09:49 [Kszoveg] => Amiről nem beszéltek, hogy Olosz Gergely RMDSZ-es politikustól vették a gyár területét, és még kíváncsi vagyok, hogy a többi háromszéki RMDSZ-es mivel van benne a bizniszben.Ez az egész eléggé nemzetárulás szagú dolog. [Kcikk] => 20163 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20163#kommentek [Ccim] => Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás [datum] => 2013-04-26 09:49:50 ) [6] => Array ( [Knev] => Levente [Kdatum] => 2013 április 26 08:57 [Kszoveg] => Egyelőre több rossz, mint jó! Ezt kellene szem előtt tartani. Idézet a civilek által kiadott közleményből: Feltesszük a kérdést, hogy a Kovászna Megye Tanácsa kivel tart? A saját polgáraival vagy a beruházóval, mert egyelőre úgy néz ki, hogy az utóbbival, és nem azokkal, akiknek adóiból a fizetését kapja. [Kcikk] => 20163 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20163#kommentek [Ccim] => Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás [datum] => 2013-04-26 08:57:04 ) [7] => Array ( [Knev] => greg [Kdatum] => 2013 április 26 07:42 [Kszoveg] => Hüj! Az anyját. Várom az EU szolgálatos aggodóit, mert, ha emlékezetem nem csal , akkor a nemrég elfogadott magyar alaptörvényben is ekképpen fogalmazták meg a házasság intézményét és mint olyan egyik pontja volt annak a hisztérikus támadási felületnek amellyel megpróbálták/megpróbálják Magyarország demokratikusan, törvényes választások nyomán hatalomra került párt kormányának lejáratását, ellehetetlenítését. [Kcikk] => 32771 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32771#kommentek [Ccim] => Raluca Turcan alaptörvénybe foglalná: a házasság nő és férfi közötti kapcsolat [datum] => 2013-04-26 07:42:18 ) [8] => Array ( [Knev] => karma [Kdatum] => 2013 április 25 22:22 [Kszoveg] => Minimum vitathatónak érzem az előadó minősítését, hogy az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul a magyarországiaknál. Elképzelem mit mondana Veres Valér ha májusban az áprilisi fizetésének a 68 százalékát vinné haza: Ebben a hónapban kicsivel kevesebbet kerestem. Ha tisztán a matematikánál maradunk, akkor egy átlagos erdélyi keresetnek a vásárlóértéke 32 százalékkal kevesebb keres mint egy magyaré. Ami szerintem nem kevés, sőt, tetemes. [Kcikk] => 32764 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32764#kommentek [Ccim] => Az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul a magyarországiaknál [datum] => 2013-04-25 22:22:11 ) [9] => Array ( [Knev] => kettős mérce [Kdatum] => 2013 április 25 22:10 [Kszoveg] => Nos egy újabb bizonyítéka annak,hogy nem egyforma mércével mérnek az uniós elvtársak.Nem szabad elfelejteni ,hogy az uniót is a bolsevik liberálisok alapították még annó ,hát jó irányban azóta sem változott. [Kcikk] => 19876 [Klink] => http://vilag.transindex.ro/?hir=19876#kommentek [Ccim] => ET-monitoring alá kerül Magyarország [datum] => 2013-04-25 22:10:56 ) [10] => Array ( [Knev] => Covaci Dejoke [Kdatum] => 2013 április 25 21:42 [Kszoveg] => Köszönjük RMDSZ, köszönjük Markó, Borbély, Frunda, Kelemen Brassai stb. Mulcumim din szuflet, npulámjá. [Kcikk] => 32770 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32770#kommentek [Ccim] => Leszavazta a Maros Megyei Névadó Bizottság a Bernády Gyögy iskolanevet [datum] => 2013-04-25 21:42:08 ) [11] => Array ( [Knev] => Edler András György [Kdatum] => 2013 április 25 21:25 [Kszoveg] => Egy normálisan gondolkozó román politikus! Sajnos kevés van belőlük... [Kcikk] => 32771 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32771#kommentek [Ccim] => Raluca Turcan alaptörvénybe foglalná: a házasság nő és férfi közötti kapcsolat [datum] => 2013-04-25 21:25:01 ) [12] => Array ( [Knev] => Gergely Tamás [Kdatum] => 2013 március 23 11:56 [Kszoveg] => Rendkívül izgalmas! [Kcikk] => 810 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=810#kommentek [Ccim] => Slam Poetry Erdély: Nemzeti Dal [datum] => 2013-03-23 11:56:38 ) [13] => Array ( [Knev] => Almos [Kdatum] => 2013 március 15 20:32 [Kszoveg] => Ez tetszett nekem Levente [Kcikk] => 807 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=807#kommentek [Ccim] => Száz év vagány - T. Szabó Levente Jókai Kiskirályok című regényéről [datum] => 2013-03-15 20:32:55 ) [14] => Array ( [Knev] => Antiminden [Kdatum] => 2013 március 15 17:16 [Kszoveg] => Nekem ez elég eröltetettnek tűnik. [Kcikk] => 810 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=810#kommentek [Ccim] => Slam Poetry Erdély: Nemzeti Dal [datum] => 2013-03-15 17:16:20 ) [15] => Array ( [Knev] => atilsz [Kdatum] => 2013 március 14 20:09 [Kszoveg] => szep bemutato! csak igy tovabb ! [Kcikk] => 807 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=807#kommentek [Ccim] => Száz év vagány - T. Szabó Levente Jókai Kiskirályok című regényéről [datum] => 2013-03-14 20:09:31 ) [16] => Array ( [Knev] => Nagy Szabo Ferenc 1600-ban [Kdatum] => 2013 március 3 14:51 [Kszoveg] => a szekelyek asszondtak mikor Borsos Tamas nekifogott epitkezni Vasarhelyen : > "a szekelysegen var ne legyen" "hogy ok nem engedik, hogy legyen, hanem reank jonek es elhanyjak a kastelyocskankat" > "az uraim arra esmet igy replicalnak: hogy lam Haromszeken sok kastely van, es azt miert nem hannyatok el?" > "de azok csak apro keritesek" > "Utoljara aval is ellent vetettek a mi uraink hogy nem vagyunk mi szekelyek hanem varosiak" [Kcikk] => 990 [Klink] => http://nagy.transindex.ro/?cikk=990#kommentek [Ccim] => Busszal jönnek zászlósok [datum] => 2013-03-03 14:51:26 ) [17] => Array ( [Knev] => Lőrincz Magor [Kdatum] => 2013 március 1 12:31 [Kszoveg] => "kedves" Endre! Őszintén az utolsó mondata tetszett, hogy mikor válik el vásárhely Szélelyföldtől. Nincs is szükség olyan "magyarokra", mint a vásárhelyiek, akik mindenben csak az önös érdeket nézik, mellőzve bármilyen magyar érzéseket, eljönnek Székelyföldre és úgy viselkednek, mint valami urak, akik előtt meg kellene hajólni...hát remélem 30 év múlva visszaolvassa, ezt az irományát és példát vesz a japán barátaink végső tettéről, mikor majd az unokája salutot fog köszönni a markó béla szobránál... "tisztelettel" [Kcikk] => 990 [Klink] => http://nagy.transindex.ro/?cikk=990#kommentek [Ccim] => Busszal jönnek zászlósok [datum] => 2013-03-01 12:31:57 ) [18] => Array ( [Knev] => Biff [Kdatum] => 2013 február 28 04:00 [Kszoveg] => Honnan van a zene? Nagyon jol illik. [Kcikk] => 805 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=805#kommentek [Ccim] => Mátyás király 570 lampionja [datum] => 2013-02-28 04:00:04 ) [19] => Array ( [Knev] => Kiss László [Kdatum] => 2013 február 23 22:25 [Kszoveg] => nagyon szép! [Kcikk] => 805 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=805#kommentek [Ccim] => Mátyás király 570 lampionja [datum] => 2013-02-23 22:25:44 ) [20] => Array ( [Knev] => Pyroska [Kdatum] => 2013 január 4 21:41 [Kszoveg] => ki "mea culpa" -zott 89 után a posztkommunista országokban, a tönkretett életekért? Olyan embereket támadtok, akik már meghaltak, így védekezni nem is tudnak.Különös, hogy ilyen részletesen kaptátok meg a szekus dossziét, akkor, amikor más hozzá sem jut sajátjához. Mérhetetlen gyűlölettel veszi elő újra és újra K.Csilla a neveket, bár Xántus Gábor már 2007 ben bocsánatot is kért, de nincs kegyelem! Soraid utolsó része adja meg a választ, ezek az emberek "egy senki"nek nézték apátokat, azért az állandó visszatérő vád. Könczei Ádám ember volt, a maga jó és rossz tulajdonságaival, nem kell szentté avatni. Akik érdemben hozzá tudnának szólni ki is volt ő valójában, már meghaltak vagy nem akarnak nyilatkozni. [Kcikk] => 236 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=236#kommentek [Ccim] => A SZŐCS ISTVÁN-ÜGY [datum] => 2013-01-04 21:41:58 ) [21] => Array ( [Knev] => Pyroska [Kdatum] => 2013 január 4 13:14 [Kszoveg] => Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa Könczei Csilla szekusblogját. Az általa közzétett jelentésekből sok minden kiderül. Kiderül apjának természete, hajlama- hajlamos volt kényes témákat feszegetni olyanok előtt, akikről nem tudhatta barátok-e vagy sem (sofőr plusz annak rokona), kolléga, aki azt is hihette, hogy provokálják. Nem engedhettél meg magadnak csak úgy beszédtémákat büntetlenül. Az is kitűnik, hogy az informátor támogatta nevezett alkalmazását, mégpedig humánus okokból(rossz anyagi helyzet-család!) Ezt Hajdú Győző és Ádám Erzsébet soha nem tette volna meg. Ismervén Szőcs István bácsit, a Gézáról készült jelentéseit inkább a paródia műfajába sorolnám én is. [Kcikk] => 236 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=236#kommentek [Ccim] => A SZŐCS ISTVÁN-ÜGY [datum] => 2013-01-04 13:14:28 ) [22] => Array ( [Knev] => Pyroska [Kdatum] => 2013 január 4 12:59 [Kszoveg] => Könczei Cs. kemény sorokat ír. Nem látom a beszervező tisztek nevét?! Ők mikor kérnek bocsánatot, a megnyomorított életekért? Mikor ítélnek el egyet is az elkövetett kegyetlenségekért? Ki hiszi el,hogy az általa felsorolt emberek vígan és dalolva jelentettek? Csak úgy, magánóráikban? Xántus még elmesélte miért, de sokan még nem is tudnak hozzászólni mert már rég meghaltak. Átnéztem a felsorolt emberek életét, hát nem volt egy leány állom... Régen a szekú nyomorította meg őket, most meg egy "tiszta ember" teszi rá a pontot, a feddhetetlen ,távolítja el Kolozsvár értelmiségi világából, szóval befejezi azt, amit ők elkezdtek, hiszen az volt a cél, elnyomni, felszámolni azt a kultúrát, amit ők és édesapja képviselt. A bizalmatlanság férge olyan mint szú a fából, nem könnyű, néha lehetetlen kiölni.Nem tudom mi volt Cs. Gyimesi Évának a gondolatmenete, hogy nem kell feltárni az informátorok nevét, de én öreg vagyok, és neki adok igazat. [Kcikk] => 236 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=236#kommentek [Ccim] => A SZŐCS ISTVÁN-ÜGY [datum] => 2013-01-04 12:59:43 ) [23] => Array ( [Knev] => sxs [Kdatum] => 2012 október 26 21:27 [Kszoveg] => S ki a frászt érdekel, hogy mi lesz amerika sorsa? [Kcikk] => 217 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=217#kommentek [Ccim] => OBAMÁT VISSZAVÁLASZTOTTÁK [datum] => 2012-10-26 21:27:55 ) [24] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:54 [Kszoveg] => 5. Na és még eg utolsó: nem kell művelődésszervezőnek vagy pedagógusnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, a fentbeszkennelt levél is mutatja, mi a baj. Egy magyarul nem jól író konfirmálónak nem egy nehézkes vallásos szöveget kell diktálni, hogy lealázzuk, milyen tudatlan. Ennél sokkal eysrűbb és érdekesebb formái is vannak a tanításnak. Talán tényleg jó lenne másfelé is nyitni, hogy ezeket a szakmai finomágokat eltanulják... [Kcikk] => 312 [Klink] => http://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:54:25 ) [25] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:52 [Kszoveg] => 4. Gondolom, a röghöz kötést is simán oda lehetett volna csapni az előírásokhoz, hogy rend legyen. Ezért kérdeztem: Dávid úr nagybányai? Mert ha nem, vissza ő is oda, ahol született. Senki se menjen máshová, éljünk, mint a jobbágyok. Tovább: írják elő, hogy ne legyen annyi válás, mert az se tesz jót, sőt, házasságon kívüli kapcsolatok sem. Be tudnám bizonyítani, hogy ezzel is erősödne a közösség. Biztos, hogy a Kiáltvány írói mindenben tiszták lennének? Vagy ha nem, váltsák le őket, és legyen egy Nagybányai Inkvi...bocsánat, Szék, majd ők megaszongyák. [Kcikk] => 312 [Klink] => http://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:52:05 ) [26] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:48 [Kszoveg] => 3. Jelzem, hogy a nagybányai magyarság nem attól fogyott ilyen drasztikusan, mert újabban sok a vegyes házasság. Nincs több most, mint a nyolcvanas években. A kivándorlás, elvándorlás a fő ok, az, hogy nagybányai ismerőseim szerint a kilencvenes években egész osztályok mentek el, és ennek elsősorban gazdasági okai vannak. Volt osztály, amiből 3-an maradtak, és akkor már mindegy, kivel házasodtak. És ez globális jelenség. [Kcikk] => 312 [Klink] => http://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:48:34 ) [27] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:46 [Kszoveg] => 2. Ahhoz a vidéki, konkurenca nélküli orvoshoz hasonlít, aki annyira hozzászokott saját fontosságához, hogy egy idő után nemcsak a testek, hanem a lelkek felett is őrködni akar - mindannyian ismerjük a beteg szájában turkáló, s közben költészetrl, politikáról papoló orvos típusát, aki azt is megmondja, kire kell szavazni - sa beteg nem mer elentmondani, mert éppen akkor kiszolgáltatott helyzetben van Ettől aztán néhány év múlva az illető maga is elhiszi, hogy neki joga van ehhez. Milyen jogon, milyen alapon képzeli egy akármilyen lelkes művelődésszervező is, hogy megengedheti magának ezt az arroganciát? Hol a szakmai alázat? Hány pap, tanár, szociális munkás dolgozik 50 éve, és nem mer ilyenekt előírni?Nem gyávaságból, hanem mert van érzéke a finomabb hozzáálláshoz. [Kcikk] => 312 [Klink] => http://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:46:10 ) [28] => Array ( [Knev] => Gall Icus [Kdatum] => 2012 május 28 18:42 [Kszoveg] => Ami előtt véleményt alkotsz, és nyilvánítasz, mindég gondold meg jól, akár olvass is hozzá, majd azután ereszd! Itt mellékelek egy kiváló véleményt Nyírőről. Ma hallottam Takaró Mihály profot nyilatkozni, hasonló kiegyensúlyozott vélemény volt, mint itt olvashatod: http://kulturhon.szhblog.ro/2012/05/20/a-hazatero-nyiro-jozsef/ [Kcikk] => 179 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=179#kommentek [Ccim] => NYÍRŐ JÓZSEF ÚJRATEMETÉSE [datum] => 2012-05-28 18:42:27 ) [29] => Array ( [Knev] => FERENCZ ZSUZSANNA [Kdatum] => 2012 április 14 19:10 [Kszoveg] => Miért kell azt hinned, hogy minden politikus korrupt........ az egészséges szemléletben szerintem minden politikusunkat azért kell megvédenünk, mert nem is férhet a nevükhöz semmiféle csalás. Remélem Borbély féle vádaskodás is csak egy politikai lejáratási akció, ami előbb vagy útóbb kiderül, mert túlságosan kemény dió volt a Verespataki projektben. [Kcikk] => 114 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=114#kommentek [Ccim] => BORBÉLY ÉS A DNA [datum] => 2012-04-14 19:10:23 ) )




24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS