HIRDETÉS

  • Megosztás:
  •  Tech RSS
  •  Elküldöm e-mailben
  •  Kinyomtatom
  • Utolsó frissítés: 27: 1 GMT +2, 2005. 4-.

S. Z.
SZIVÁROG A WINDOWS
Az új Longhorn: még mindig inkább XP, mint forradalom


Sokezer, különféle Longhorn-verzió screenshotja kering a neten, a szokásos latolgatásokkal együtt. Ami látható, az gyakorlatilag egy újradizájnolt és némileg átdolgozott XP.


HIRDETÉS






Úgy gondoljuk, hogy az itt közölt screenshotok az eddig látottak közül a leginkább megközelítik azt, ami a Longhorn lesz: a Bill Gates píárosai által legutóbb tavaly márciusban “kiszivárogtatott” verzió a 4.0.53-as – ehhez képest az általunk megtalált honlapon a 6.0.36-os verzióról közölnek felvételekt.

A mozgatható, vaskos sidebar a Longhorn-desktop jellegzetessége


Amennyiben a teszten szereplő számítógép órája pontosan volt beállítva, a képernyőfotók készítésének időpontja: 2002 október 20-a. Hivatalos menetrend szerint az első, beta 1-es verziót az idei


év első felében kezdik tesztelni.

A beta 2-es verzió 2005 második felére várható, és 2006 elején-közepén kerül piacra az új operációs rendszer. A közelmúltban azonban Bill Gates egy konferencián azt mondta, hogy a végleges verzió 2006 karácsonya körül lesz megvásárolható.

Az 3D óra számlapján Longorn-
logó: a vörös bikafej. Az óra
fölött látható a 4 különféle
munkaasztal
A Windows által ígérgetett gyökeres újítások úgy tűnik, még nem “szivárogtak” ki: a képeket nézegetve sajnos túl gyorsan otthon érezzük magunkat. A “Plex”-nek nevezett, áttetsző vizuális effekt az XP-hez képest alig változtat valamit.

Ezt persze csak akkor vesszük észre, ha el tudunk vonatkoztatni a képernyőt uraló sidebar-tól: ennek legmarkánsabb eleme egy, szerintünk borzalmas kinézetű analóg óra. Ha a fejlesztők


tartják magukat abbeli ígéretükhöz,

hogy a Lonhorn-t 15 perc alatt lehet majd installálni, mi is megígérjük: a 16. percben az óra örökre eltűnik a képernyőnkről. A sidebar egyébként nem haszontalan dolog: ha jól értettük, ide a leggyakrabban alkalmazások kerülnek meg egy virtuális desktop-menedzser.

Ez utóbbihoz hasonló megoldást mi a Linuxos KDE grafikus felületen láttunk – lényege, hogy nem csak egy, hanem több, különböző desktop áll a felhasználó rendelkezésére, aki kedve szerint ugrálhat mondjuk a képfeldolgozásra, illetve internetezésre használt kezelőfelület között.

Grafikusan is jelzi a Longhorn, ha elfogyott a tárhely


A Start menü szakasztott mása az XP-s menünek. Szakik szerint ezen nem kell meglepődni: az ott levő programok nagy része nem Microsoft-termék, úgyhogy a Longhorn megjelenésével ott nem sok fog változni.

A tervezők viszont két új csomópontra hívják fel a figyelmet: az egyik a My Contacts név alatt fut és az elképzelések szerint hálózat-szerű, grafikus képet tud majd adni a felhasználó ismeretségi köréről. A My Hardware csomópontról


nem tudni sokat azon kívül,

hogy ez az eszközkezelő, vagyis a Device Manager alternatívája, és grafikusan jelzi, mennyi hely foglalt a merevlemezeken. Az is be van ígérve, hogy a menüt gyakorlatilag korlátlanul lehet majd módosítani – akár ki is lehet iktatni: a képernyő egyik oldalára tapadó sidebar ugyanis át tudja majd venni a funkcióját.

Elfújta a szél... ezt a hátteret remélhetőleg le lehet majd cserélni


Itt kell bejelentkezni: egészen elegáns a felső jobb sarokban levő óra


Az ikonok méretét is sokkal könnyebben lehet majd változtatni (majd’arasznyira is növelhetőek a mappák), és a Photoshop-giccsek rajongói szeretni fogják az állítólag pörgethető-lapozható ablakokat is. A „lefotózott” számítógépre sajnos még mindig csak a 6-os Explorert telepítették, így továbbra sem lehet tudni semmit az IE új, hetes verziójáról.


  • Megosztás:




HIRDETÉS










SZAVAZÓGÉP

Te mit ünnepelsz?

Halottak napját 338
Mindenszenteket 104
Halloweent 10
Black friday-t 27
A szabadnapot (ha lenne) 122
Egyiket sem 133

KORÁBBI SZAVAZÓGÉPEK

Társadalmi beágyazottság nélkül kezdett erdélyi terjeszkedésbe a Jobbik
Nna, remélem, Parászka. Boróka is elolvassa a cikket. (...)
Sekszpír Vilmos, 2013 május 8 15:48

Hogy élünk a magyarországi magyarokhoz képest?
Romániában 2008-ban olyan torzulások voltak a bérezésben és a foglalkoztatottságban ami (...)
Korodi Szabolcs, 2013 május 3 07:58

Plan B: hogyan kerül egy kolozsvári galéria a világ legjobbjai közé?
@anti-művész: orulok, hogy valaszoltal, mert igy kifejtetted kicsit jobban, es tenyleg ervenyes (...)
nihil, 2013 április 26 10:33

Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás
Ha van külföldi beruházó, akkor az a baja székelynek. Ha nincs, akkor meg az. Az Isten se tud ezeken (...)
figyelő, 2013 április 26 10:25

Leszavazta a Maros Megyei Névadó Bizottság a Bernády Gyögy iskolanevet
@Covaci Dejoke: Nincs mit köszöngess! Tudomásul kell venni, hogy többen vannak. Vagy még (...)
figyelő, 2013 április 26 10:12

Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás
Amiről nem beszéltek, hogy Olosz Gergely RMDSZ-es politikustól vették a gyár területét, és még (...)
Ferike, 2013 április 26 09:49


Array ( [0] => Array ( [Knev] => Sekszpír Vilmos [Kdatum] => 2013 május 8 15:48 [Kszoveg] => Nna, remélem, Parászka. Boróka is elolvassa a cikket. [Kcikk] => 20224 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20224#kommentek [Ccim] => Társadalmi beágyazottság nélkül kezdett erdélyi terjeszkedésbe a Jobbik [datum] => 2013-05-08 15:48:26 ) [1] => Array ( [Knev] => Korodi Szabolcs [Kdatum] => 2013 május 3 07:58 [Kszoveg] => Romániában 2008-ban olyan torzulások voltak a bérezésben és a foglalkoztatottságban ami megkérdőjelezi a tanulmány egyes megállapításainak kivetítését napjainkra. Igy kezeljük az 5 évvel ezelőtti tények rögzítéseként. Ma számunkra kevésbé előnyös a helyzet. [Kcikk] => 20204 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20204#kommentek [Ccim] => Hogy élünk a magyarországi magyarokhoz képest? [datum] => 2013-05-03 07:58:05 ) [2] => Array ( [Knev] => nihil [Kdatum] => 2013 április 26 10:33 [Kszoveg] => @anti-művész: orulok, hogy valaszoltal, mert igy kifejtetted kicsit jobban, es tenyleg ervenyes erveid vannak. teljesen egyetertek azzal, hogy a muveszet semmilyen aga nem szabadna teljesen magaba fodrulo legyen. en csak azt mondtam, hogy ha egy festm,eny/mualkotas nem ertheto, akkora hatterel van a baj. es ahogy vannak konyvek amelyek melyek, de laikusok szamara is elvezhetoek, ugy vannak hasonlo modern festmenyek is. peldaul Brad Kunkle-t napjaink Klintjenek tartjak, es szinte az osszes kepe laikusok szamara is elvezheto. masreszt erre kell szamitani. szoval az ember ne csodalkozzon, h alemegy egy krikettmecsre, ugy hogy nem ismeri a szabajokat, es nem elvezi. vannak kiallitasok, amire egyszeruen jobb el se menni. legalabbis szamomra :P [Kcikk] => 20151 [Klink] => http://multikult.transindex.ro/?cikk=20151#kommentek [Ccim] => Plan B: hogyan kerül egy kolozsvári galéria a világ legjobbjai közé? [datum] => 2013-04-26 10:33:58 ) [3] => Array ( [Knev] => figyelő [Kdatum] => 2013 április 26 10:25 [Kszoveg] => Ha van külföldi beruházó, akkor az a baja székelynek. Ha nincs, akkor meg az. Az Isten se tud ezeken eligazodni. "hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás" Marhanagy veszélyforrás lehet! Gondoljuk csak el: - mindent le fog papírozni, semmi nem fog feketén menni, - minden alkalmazottját be fogja jelenteni, - minden alkalmazottja után időben és napra készen be lesznek fizetve a tásadalombiztosítási járulékok, - és, ha még mindezek tetjébe egy kicsit európaibb fizetést fog adni az alkalmazottainak, az maga lesz a katasztrófák katasztrófája. [Kcikk] => 20163 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20163#kommentek [Ccim] => Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás [datum] => 2013-04-26 10:25:42 ) [4] => Array ( [Knev] => figyelő [Kdatum] => 2013 április 26 10:12 [Kszoveg] => @Covaci Dejoke: Nincs mit köszöngess! Tudomásul kell venni, hogy többen vannak. Vagy még helyesebben: többségbe kerültek. De ha esetleg nem vagy hajlandó ezt tudomásul venni, úgyis mindegy. A tényeken az egy fikarcnyit se változtat. Nem "Markó, Borbély, Frunda, Kelemen Brassai stb." okolhatók mindezért, hanem a jómagyar természetünk. [Kcikk] => 32770 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32770#kommentek [Ccim] => Leszavazta a Maros Megyei Névadó Bizottság a Bernády Gyögy iskolanevet [datum] => 2013-04-26 10:12:53 ) [5] => Array ( [Knev] => Ferike [Kdatum] => 2013 április 26 09:49 [Kszoveg] => Amiről nem beszéltek, hogy Olosz Gergely RMDSZ-es politikustól vették a gyár területét, és még kíváncsi vagyok, hogy a többi háromszéki RMDSZ-es mivel van benne a bizniszben.Ez az egész eléggé nemzetárulás szagú dolog. [Kcikk] => 20163 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20163#kommentek [Ccim] => Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás [datum] => 2013-04-26 09:49:50 ) [6] => Array ( [Knev] => Levente [Kdatum] => 2013 április 26 08:57 [Kszoveg] => Egyelőre több rossz, mint jó! Ezt kellene szem előtt tartani. Idézet a civilek által kiadott közleményből: Feltesszük a kérdést, hogy a Kovászna Megye Tanácsa kivel tart? A saját polgáraival vagy a beruházóval, mert egyelőre úgy néz ki, hogy az utóbbival, és nem azokkal, akiknek adóiból a fizetését kapja. [Kcikk] => 20163 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?cikk=20163#kommentek [Ccim] => Klárik: hosszú távon veszélyforrás lehet a Schweighofer-beruházás [datum] => 2013-04-26 08:57:04 ) [7] => Array ( [Knev] => greg [Kdatum] => 2013 április 26 07:42 [Kszoveg] => Hüj! Az anyját. Várom az EU szolgálatos aggodóit, mert, ha emlékezetem nem csal , akkor a nemrég elfogadott magyar alaptörvényben is ekképpen fogalmazták meg a házasság intézményét és mint olyan egyik pontja volt annak a hisztérikus támadási felületnek amellyel megpróbálták/megpróbálják Magyarország demokratikusan, törvényes választások nyomán hatalomra került párt kormányának lejáratását, ellehetetlenítését. [Kcikk] => 32771 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32771#kommentek [Ccim] => Raluca Turcan alaptörvénybe foglalná: a házasság nő és férfi közötti kapcsolat [datum] => 2013-04-26 07:42:18 ) [8] => Array ( [Knev] => karma [Kdatum] => 2013 április 25 22:22 [Kszoveg] => Minimum vitathatónak érzem az előadó minősítését, hogy az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul a magyarországiaknál. Elképzelem mit mondana Veres Valér ha májusban az áprilisi fizetésének a 68 százalékát vinné haza: Ebben a hónapban kicsivel kevesebbet kerestem. Ha tisztán a matematikánál maradunk, akkor egy átlagos erdélyi keresetnek a vásárlóértéke 32 százalékkal kevesebb keres mint egy magyaré. Ami szerintem nem kevés, sőt, tetemes. [Kcikk] => 32764 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32764#kommentek [Ccim] => Az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul a magyarországiaknál [datum] => 2013-04-25 22:22:11 ) [9] => Array ( [Knev] => kettős mérce [Kdatum] => 2013 április 25 22:10 [Kszoveg] => Nos egy újabb bizonyítéka annak,hogy nem egyforma mércével mérnek az uniós elvtársak.Nem szabad elfelejteni ,hogy az uniót is a bolsevik liberálisok alapították még annó ,hát jó irányban azóta sem változott. [Kcikk] => 19876 [Klink] => http://vilag.transindex.ro/?hir=19876#kommentek [Ccim] => ET-monitoring alá kerül Magyarország [datum] => 2013-04-25 22:10:56 ) [10] => Array ( [Knev] => Covaci Dejoke [Kdatum] => 2013 április 25 21:42 [Kszoveg] => Köszönjük RMDSZ, köszönjük Markó, Borbély, Frunda, Kelemen Brassai stb. Mulcumim din szuflet, npulámjá. [Kcikk] => 32770 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32770#kommentek [Ccim] => Leszavazta a Maros Megyei Névadó Bizottság a Bernády Gyögy iskolanevet [datum] => 2013-04-25 21:42:08 ) [11] => Array ( [Knev] => Edler András György [Kdatum] => 2013 április 25 21:25 [Kszoveg] => Egy normálisan gondolkozó román politikus! Sajnos kevés van belőlük... [Kcikk] => 32771 [Klink] => http://itthon.transindex.ro/?hir=32771#kommentek [Ccim] => Raluca Turcan alaptörvénybe foglalná: a házasság nő és férfi közötti kapcsolat [datum] => 2013-04-25 21:25:01 ) [12] => Array ( [Knev] => Gergely Tamás [Kdatum] => 2013 március 23 11:56 [Kszoveg] => Rendkívül izgalmas! [Kcikk] => 810 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=810#kommentek [Ccim] => Slam Poetry Erdély: Nemzeti Dal [datum] => 2013-03-23 11:56:38 ) [13] => Array ( [Knev] => Almos [Kdatum] => 2013 március 15 20:32 [Kszoveg] => Ez tetszett nekem Levente [Kcikk] => 807 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=807#kommentek [Ccim] => Száz év vagány - T. Szabó Levente Jókai Kiskirályok című regényéről [datum] => 2013-03-15 20:32:55 ) [14] => Array ( [Knev] => Antiminden [Kdatum] => 2013 március 15 17:16 [Kszoveg] => Nekem ez elég eröltetettnek tűnik. [Kcikk] => 810 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=810#kommentek [Ccim] => Slam Poetry Erdély: Nemzeti Dal [datum] => 2013-03-15 17:16:20 ) [15] => Array ( [Knev] => atilsz [Kdatum] => 2013 március 14 20:09 [Kszoveg] => szep bemutato! csak igy tovabb ! [Kcikk] => 807 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=807#kommentek [Ccim] => Száz év vagány - T. Szabó Levente Jókai Kiskirályok című regényéről [datum] => 2013-03-14 20:09:31 ) [16] => Array ( [Knev] => Nagy Szabo Ferenc 1600-ban [Kdatum] => 2013 március 3 14:51 [Kszoveg] => a szekelyek asszondtak mikor Borsos Tamas nekifogott epitkezni Vasarhelyen : > "a szekelysegen var ne legyen" "hogy ok nem engedik, hogy legyen, hanem reank jonek es elhanyjak a kastelyocskankat" > "az uraim arra esmet igy replicalnak: hogy lam Haromszeken sok kastely van, es azt miert nem hannyatok el?" > "de azok csak apro keritesek" > "Utoljara aval is ellent vetettek a mi uraink hogy nem vagyunk mi szekelyek hanem varosiak" [Kcikk] => 990 [Klink] => http://nagy.transindex.ro/?cikk=990#kommentek [Ccim] => Busszal jönnek zászlósok [datum] => 2013-03-03 14:51:26 ) [17] => Array ( [Knev] => Lőrincz Magor [Kdatum] => 2013 március 1 12:31 [Kszoveg] => "kedves" Endre! Őszintén az utolsó mondata tetszett, hogy mikor válik el vásárhely Szélelyföldtől. Nincs is szükség olyan "magyarokra", mint a vásárhelyiek, akik mindenben csak az önös érdeket nézik, mellőzve bármilyen magyar érzéseket, eljönnek Székelyföldre és úgy viselkednek, mint valami urak, akik előtt meg kellene hajólni...hát remélem 30 év múlva visszaolvassa, ezt az irományát és példát vesz a japán barátaink végső tettéről, mikor majd az unokája salutot fog köszönni a markó béla szobránál... "tisztelettel" [Kcikk] => 990 [Klink] => http://nagy.transindex.ro/?cikk=990#kommentek [Ccim] => Busszal jönnek zászlósok [datum] => 2013-03-01 12:31:57 ) [18] => Array ( [Knev] => Biff [Kdatum] => 2013 február 28 04:00 [Kszoveg] => Honnan van a zene? Nagyon jol illik. [Kcikk] => 805 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=805#kommentek [Ccim] => Mátyás király 570 lampionja [datum] => 2013-02-28 04:00:04 ) [19] => Array ( [Knev] => Kiss László [Kdatum] => 2013 február 23 22:25 [Kszoveg] => nagyon szép! [Kcikk] => 805 [Klink] => http://tv.transindex.ro/?film=805#kommentek [Ccim] => Mátyás király 570 lampionja [datum] => 2013-02-23 22:25:44 ) [20] => Array ( [Knev] => Pyroska [Kdatum] => 2013 január 4 21:41 [Kszoveg] => ki "mea culpa" -zott 89 után a posztkommunista országokban, a tönkretett életekért? Olyan embereket támadtok, akik már meghaltak, így védekezni nem is tudnak.Különös, hogy ilyen részletesen kaptátok meg a szekus dossziét, akkor, amikor más hozzá sem jut sajátjához. Mérhetetlen gyűlölettel veszi elő újra és újra K.Csilla a neveket, bár Xántus Gábor már 2007 ben bocsánatot is kért, de nincs kegyelem! Soraid utolsó része adja meg a választ, ezek az emberek "egy senki"nek nézték apátokat, azért az állandó visszatérő vád. Könczei Ádám ember volt, a maga jó és rossz tulajdonságaival, nem kell szentté avatni. Akik érdemben hozzá tudnának szólni ki is volt ő valójában, már meghaltak vagy nem akarnak nyilatkozni. [Kcikk] => 236 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=236#kommentek [Ccim] => A SZŐCS ISTVÁN-ÜGY [datum] => 2013-01-04 21:41:58 ) [21] => Array ( [Knev] => Pyroska [Kdatum] => 2013 január 4 13:14 [Kszoveg] => Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa Könczei Csilla szekusblogját. Az általa közzétett jelentésekből sok minden kiderül. Kiderül apjának természete, hajlama- hajlamos volt kényes témákat feszegetni olyanok előtt, akikről nem tudhatta barátok-e vagy sem (sofőr plusz annak rokona), kolléga, aki azt is hihette, hogy provokálják. Nem engedhettél meg magadnak csak úgy beszédtémákat büntetlenül. Az is kitűnik, hogy az informátor támogatta nevezett alkalmazását, mégpedig humánus okokból(rossz anyagi helyzet-család!) Ezt Hajdú Győző és Ádám Erzsébet soha nem tette volna meg. Ismervén Szőcs István bácsit, a Gézáról készült jelentéseit inkább a paródia műfajába sorolnám én is. [Kcikk] => 236 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=236#kommentek [Ccim] => A SZŐCS ISTVÁN-ÜGY [datum] => 2013-01-04 13:14:28 ) [22] => Array ( [Knev] => Pyroska [Kdatum] => 2013 január 4 12:59 [Kszoveg] => Könczei Cs. kemény sorokat ír. Nem látom a beszervező tisztek nevét?! Ők mikor kérnek bocsánatot, a megnyomorított életekért? Mikor ítélnek el egyet is az elkövetett kegyetlenségekért? Ki hiszi el,hogy az általa felsorolt emberek vígan és dalolva jelentettek? Csak úgy, magánóráikban? Xántus még elmesélte miért, de sokan még nem is tudnak hozzászólni mert már rég meghaltak. Átnéztem a felsorolt emberek életét, hát nem volt egy leány állom... Régen a szekú nyomorította meg őket, most meg egy "tiszta ember" teszi rá a pontot, a feddhetetlen ,távolítja el Kolozsvár értelmiségi világából, szóval befejezi azt, amit ők elkezdtek, hiszen az volt a cél, elnyomni, felszámolni azt a kultúrát, amit ők és édesapja képviselt. A bizalmatlanság férge olyan mint szú a fából, nem könnyű, néha lehetetlen kiölni.Nem tudom mi volt Cs. Gyimesi Évának a gondolatmenete, hogy nem kell feltárni az informátorok nevét, de én öreg vagyok, és neki adok igazat. [Kcikk] => 236 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=236#kommentek [Ccim] => A SZŐCS ISTVÁN-ÜGY [datum] => 2013-01-04 12:59:43 ) [23] => Array ( [Knev] => sxs [Kdatum] => 2012 október 26 21:27 [Kszoveg] => S ki a frászt érdekel, hogy mi lesz amerika sorsa? [Kcikk] => 217 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=217#kommentek [Ccim] => OBAMÁT VISSZAVÁLASZTOTTÁK [datum] => 2012-10-26 21:27:55 ) [24] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:54 [Kszoveg] => 5. Na és még eg utolsó: nem kell művelődésszervezőnek vagy pedagógusnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, a fentbeszkennelt levél is mutatja, mi a baj. Egy magyarul nem jól író konfirmálónak nem egy nehézkes vallásos szöveget kell diktálni, hogy lealázzuk, milyen tudatlan. Ennél sokkal eysrűbb és érdekesebb formái is vannak a tanításnak. Talán tényleg jó lenne másfelé is nyitni, hogy ezeket a szakmai finomágokat eltanulják... [Kcikk] => 312 [Klink] => http://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:54:25 ) [25] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:52 [Kszoveg] => 4. Gondolom, a röghöz kötést is simán oda lehetett volna csapni az előírásokhoz, hogy rend legyen. Ezért kérdeztem: Dávid úr nagybányai? Mert ha nem, vissza ő is oda, ahol született. Senki se menjen máshová, éljünk, mint a jobbágyok. Tovább: írják elő, hogy ne legyen annyi válás, mert az se tesz jót, sőt, házasságon kívüli kapcsolatok sem. Be tudnám bizonyítani, hogy ezzel is erősödne a közösség. Biztos, hogy a Kiáltvány írói mindenben tiszták lennének? Vagy ha nem, váltsák le őket, és legyen egy Nagybányai Inkvi...bocsánat, Szék, majd ők megaszongyák. [Kcikk] => 312 [Klink] => http://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:52:05 ) [26] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:48 [Kszoveg] => 3. Jelzem, hogy a nagybányai magyarság nem attól fogyott ilyen drasztikusan, mert újabban sok a vegyes házasság. Nincs több most, mint a nyolcvanas években. A kivándorlás, elvándorlás a fő ok, az, hogy nagybányai ismerőseim szerint a kilencvenes években egész osztályok mentek el, és ennek elsősorban gazdasági okai vannak. Volt osztály, amiből 3-an maradtak, és akkor már mindegy, kivel házasodtak. És ez globális jelenség. [Kcikk] => 312 [Klink] => http://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:48:34 ) [27] => Array ( [Knev] => rivulus dominarum [Kdatum] => 2012 augusztus 17 15:46 [Kszoveg] => 2. Ahhoz a vidéki, konkurenca nélküli orvoshoz hasonlít, aki annyira hozzászokott saját fontosságához, hogy egy idő után nemcsak a testek, hanem a lelkek felett is őrködni akar - mindannyian ismerjük a beteg szájában turkáló, s közben költészetrl, politikáról papoló orvos típusát, aki azt is megmondja, kire kell szavazni - sa beteg nem mer elentmondani, mert éppen akkor kiszolgáltatott helyzetben van Ettől aztán néhány év múlva az illető maga is elhiszi, hogy neki joga van ehhez. Milyen jogon, milyen alapon képzeli egy akármilyen lelkes művelődésszervező is, hogy megengedheti magának ezt az arroganciát? Hol a szakmai alázat? Hány pap, tanár, szociális munkás dolgozik 50 éve, és nem mer ilyenekt előírni?Nem gyávaságból, hanem mert van érzéke a finomabb hozzáálláshoz. [Kcikk] => 312 [Klink] => http://reply.transindex.ro/?cikk=312#kommentek [Ccim] => Visszamorgás, több mint ezer leütésben [datum] => 2012-08-17 15:46:10 ) [28] => Array ( [Knev] => Gall Icus [Kdatum] => 2012 május 28 18:42 [Kszoveg] => Ami előtt véleményt alkotsz, és nyilvánítasz, mindég gondold meg jól, akár olvass is hozzá, majd azután ereszd! Itt mellékelek egy kiváló véleményt Nyírőről. Ma hallottam Takaró Mihály profot nyilatkozni, hasonló kiegyensúlyozott vélemény volt, mint itt olvashatod: http://kulturhon.szhblog.ro/2012/05/20/a-hazatero-nyiro-jozsef/ [Kcikk] => 179 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=179#kommentek [Ccim] => NYÍRŐ JÓZSEF ÚJRATEMETÉSE [datum] => 2012-05-28 18:42:27 ) [29] => Array ( [Knev] => FERENCZ ZSUZSANNA [Kdatum] => 2012 április 14 19:10 [Kszoveg] => Miért kell azt hinned, hogy minden politikus korrupt........ az egészséges szemléletben szerintem minden politikusunkat azért kell megvédenünk, mert nem is férhet a nevükhöz semmiféle csalás. Remélem Borbély féle vádaskodás is csak egy politikai lejáratási akció, ami előbb vagy útóbb kiderül, mert túlságosan kemény dió volt a Verespataki projektben. [Kcikk] => 114 [Klink] => http://kozvita.transindex.ro/?kozvita=114#kommentek [Ccim] => BORBÉLY ÉS A DNA [datum] => 2012-04-14 19:10:23 ) )




24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS